Juhász Ferenc az önkéntes hadseregről

A honvédelmi miniszter úgy véli, a biztonságpolitika már nem indokolja a kényszersorozást, helyette kis létszámú, ütőképes, jól felszerelt hadseregre van szükség.

MTI
2002. 10. 03. 14:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, az MSZP alelnöke csütörtökön Szentesen tartott választási fórumon arról is szólt, hogy olyan önkéntes haderő kialakítására kell törekedni, amely esetében a profi nem zsoldost jelent. Juhász Ferenc magyarázata szerint a zsoldos jó pénzért bármikor, bárhol, bármire bevethető, a profi pedig olyan megfizetett szakember, aki a hazáját védi.

A miniszter álláspontja szerint megfelelő élet- és munkakörülményeket kell nyújtani a katonáknak. „Biztosítani kell, hogy a katona a legjobban fizetett állami alkalmazott legyen, miután különleges feladatot lát el” – mondta. Hozzáfűzte: szerepeljen a topon, mert az ország azt várja tőle, hogy álljon készenlétben, és ha szól a harci síp, menjen. A miniszter tudatta, hogy jelenleg egy szerződéses katonát havi csaknem 100 ezer forintért alkalmaznak, ami szerinte „jó pénz”.

„Ha ehhez olyan élet- és munkakörülményeket tudunk teremteni, amelyek nem taszítják a fiatalokat, akkor jó esélyünk van 2006-ra kialakítani a profi haderőt” – szögezte le. Juhász Ferenc elmondta, hogy egy felmérésük szerint jelenleg a honvédség a társadalom egyik legmegbecsültebb nemzeti intézménye, ugyanakkor az emberek több pénzt nem szánnának rá.

Ezt az ellentmondást szavai szerint a honvédség nyitottságával, átláthatóságával lehet feloldani, vagyis a polgárok tudhassák, mire kell a pénz. A tárca vezetője beszámolt róla, hogy az idén 250 milliárd forintot kap a költségvetésből a honvédelem, jövőre pedig 306 milliárd forintot, s az ország számíthat a NATO támogatására is. Juhász Ferenc a fórumon az MSZP polgármesterjelöltje, Szirbik Imre jelenlegi polgármester számára kérte a jelenlévők bizalmát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.