Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke a gazdasági és cégbírák kétnapos országos fórumán kifejtette: az unióhoz való csatlakozás küszöbén minél szélesebb körben meg kell ismerni az uniós joganyag több mint háromnegyedét alkotó gazdasági jog normáit.
Hozzátette: ehhez jelentős informatikai segítség szükséges a gazdasági és cégbíráknak, számítógépes támogatás nélkül ugyanis a többszáz oldalas joganyag aligha tekinthető át és érthető meg. Bárándy Péter igazságügy-miniszter szintén fontosnak nevezte e jogterületet és fejlesztését, rámutatva, hogy az ítélkezésben különösen a gazdasági bíróságok vannak nagy késésben.
Megjegyezte: mivel döntéseik tétje gyakran sok milliós, sőt milliárdos összeg, ezt a késedelmet jelentősen csökkenteni kell. Bárándy Péter hangsúlyozta: az európai jogrend kihat minden bíróság munkájára, mert a belépés pillanatától a magyar bírák az uniós jogalkalmazás részeseivé is válnak. Kijelentette: az alkotmány ezzel kapcsolatos módosításának elképzeléseit a tárca már a jövő héten beterjeszti, mert a változtatás a magyar jogrend európai kapunyitásának kulcsa.
A miniszter elmondta: a tervezet rendezi a magyar és az európai jogrend viszonyát és a Legfelsőbb Bíróság ehhez fűződő jogértelmezési lehetőségeit is. A bírói kar béremeléséről Bárándy Péter közölte: a jövő hétfői egyeztetés után már a hét folyamán megteremtik annak kereteit, hogy a bérek közelítsenek az uniós illetményekhez.
Murányi Katalin, az LB polgári kollégiumának vezetője a bírósági reformmal kapcsolatos aggályokról szólva rámutatott: a táblabíróságok július elsejei működésével nem szűnnek meg egy csapásra a legfelsőbb ítélkező szervezetre háruló terhek. Az LB előtt lévő ügyeknek – köztük számos két éven túl elhúzódónak – csak mintegy a negyede kerül majd át az ítélőtáblákhoz, ráadásul azok bírói karainak még össze kell hangolódniuk.
A kollégiumi elnök a felülvizsgálati rendszer módosítását bírálva kifejtette: az úgynevezett egybírás megoldás veszélye, hogy a beadványok formai hiányosságai miatt azok félreseperhetők lesznek, és midehhez az LB mindössze jóváhagyó nyilatkozatot fűzhet majd. Az ítélkezési határidőkről szólva Murányi Katalin megjegyezte: a bírák felelősségteljes munkáját nem lehet betarthatatlan határidőkkel sürgetni, inkább körülményein kellene javítani.
A Cégbírák és Gazdasági Bírák Országos Egyesületének pécsi konferenciája pénteken szakmai előadásokkal folytatódik, szombaton pedig az LB cég-és csődjogi tanácsainak elnökeivel folytatott konzultációval zárul.
Belépett 40 ezer ember a pénztárakba - ez a nagy érdeklődés oka














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!