Kormánydöntés a béremelések üteméről
A kormány a versenyszférában az ágazat gazdasági növekedésével azonos, mintegy évi 3-4,5 százaléknyi béremeléssel számol, míg a közszférában 6-7 százalékos emelés várható – hangzott el a pénteki tájékoztatón.
Túl vagyunk a nagy utaláson – jelentette ki Gál J. Zoltán a kormány mai ülését követően, arra utalva, hogy megtörtént a közalkalmazotti béremelések átutalása.
Kiss Péter munkaügyi miniszter a tájékoztatón kifejtette: az 50 százalékos béremelés során mintegy 640 ezer közalkalmazott (orvosok, pedagógusok, kulturális szakemberek) kapta kézhez a megemelt béreket. Ez a béremelés – hangsúlyozta Kiss – a közszférában dolgozók nagyobb megbecsülésén kívül az európai életkörülmények elérése irányába tett lépésnek is számít. A szeptembertől életbe lépő új közalkalmazotti bértábla fokozottabban differenciál a munkában eltöltött idő és a szakképzettség szerint, s erősíti a versenyszférához mért bérhelyzetet.
Kiss kiemelte: 92 milliárd forintot fordított a kormány a bérrendezésre, összesen 32 milliárd forint jut a nettó kereset emelésére. A tartalékolt forrásokból, többek közt egy 30 milliárdos alapból, további béremelés is finanszírozható – tette hozzá Kiss, kifejtve: 567 ezer közalkalmazottat és 72 ezer alapítványi, egyházi civil szervezetnél dolgozó, oktatással, neveléssel foglalkozó munkavállalót érint a bértábla korrekciója. Az új szabályozás 50-238 ezer forint között állapítja meg az illetményeket.
A következő évben a most emelt fizetések újabb, 9-10 százalékos emelése is lehetséges – mondta Kiss. A miniszter az érintettek kétharmadánál 50 százalékos, illetve afölötti emelésről beszélt. ’’A dolgozók megkapták a besorolási értesítést’’ – jelezte Kiss – a Munkaügyi Minisztérium zöld számán pedig akár munkaügyi ellenőrzést is kérhetnek. Hozzáfűzte: az elmúlt napokban beérkező, mintegy száz hívás főleg gratulációkat tartalmazott. ’’Megható jelenetekre’’ került sor például a Sátoraljaújhelyi Kórházban – számolt be a miniszter –, amikor ottjártakor a nővérek már zsebükben tudhatták megemelt bérüket. Ebből is látszik, hogy az emberek ’’az elmúlt 10-12 évben a politikai ígéreteknek nem nagyon hittek’’ – vonta le a tanulságot.
Gál J. Zoltán bejelentette: a kormány döntött arról is, hogy soron kívüli javaslatot nyújt be a parlament elé: december 1-jétől egyhetes, fizetett szabadság járjon az újszülött gyermekek apjának.
A kormány a versenyszférában az ágazat gazdasági növekedésével azonos, mintegy évi 3-4,5 százaléknyi béremeléssel számol, míg a közszférában 6-7 százalékos emelés várható – hangzott el a mai tájékoztatón, ahol Gál J. Zoltán kérdésekre válaszolva tételesen felsorolta, hogy az Európai Unió által kifogásolt területen tett lépéseket: megreformálták az ítélőtáblák és a fellebviteli szervek rendszerét, a jövő éve lejéig diszkrimináció-ellenes törvényt terjesztenek be, létrehozták a romaügyekért felelős államtitkári posztot. Kiss Péter hozzátette: a változtatásokat nem valamilyen megfelelési szándék indukálta, hanem a nemzeti érdekek figyelembe vétele.
Kiss Péter kérdésekre válaszolva elmondta: a kormány nem tesz javaslatot a minimálbérekre, visszaadják a munka világát a munkavállalóknak. Kiss szerint csak egy szűk kört érint azoknak a problémája, akiktől ebben az évben a korrigált bér arányában nem 3, de 12 havi adót vontak le. Újságíróknak adott válaszában Kiss elmondta: a kormány szándékával és az ’’emberek igazságérzetével’’ ellenkezett a végkielégítések gyakorlata, azt követően, hogy az előző kormány felfüggesztette a Horn-kormány alatt hozott korlátozásokat. Irritálónak nevezte Kiss, hogy közcégnél, titoktartás okán több millió forintot fizettek ki.
Kiss arról is beszámolt, hogy már megindult a béremelések munkaügyi felügyelők által végrehajtott ellenőrzése, mely azt jelezte, hogy Budapesten a közintézmények jó részénél szabályosan hajtották végre ezt a korrekciót.
A kormány döntött arról is, hogy a mezőgazdasági tárca segít az ’’önhibájukon kívül adósságcsapdába került vállalkozókon’’, mezőgazdasági termelőkön, akiket diszkriminatív szabályok késztettek csapdába, és gépvásárlásba, beruházásokba kezdtek. Az 57 milliárd forintnyi támogatás kiterjed a mintegy 15 milliárdnyi kompenzálásra is, az elemi csapások által kárt szenvedett gazdáknak szánt összegekre.
Kínos csönd fogadta Gál J. válaszát azt követően, hogy egy újságíró megkérdezte tőle: milyen tervei vannak a kormánynak Zala megye székhelyváltoztatását illetően. Az újságíró Medgyessy tegnap, Nagykanizsán tett kijelentésére hivatkozott, miszerint a kormányfő állítólag kijelentette, hogy Zala megye székhelyét Nagykanizsába helyezik át Zalaegerszeg helyett. Gál J. erre úgy fogalmazott: ezek szerint nincs mindenkinek humorérzéke.
Az MNO idézte Gál J. számára a Szociáldemokrata Párt közleményét: a szocdemek az Országos Választási Bizottsághoz fordultak. A párt annak kivizsgálását kéri, hogy az MSZP folyamatosan szociáldemokrata pártként jelenik meg a választópolgárok előtt. Azóta jelöltjeinket folyamatosan lekommunistázzák – panaszolta az SZDP. Gál J. Zoltán, jelezve, hogy tájékoztatóján a kormányülésen elhangzottakat kommentálja, csak annyit fűzött ehhez: meg tudja érteni azokat, akiket lekommunistáznak.
Áder reakciója a kormányszóvivői tájékoztatóra
A kormány megtanulhatta volna már, hogy a sokszor elmondott hazugság nem válik igazsággá – közölte Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a kabinet ülésén bemutatott, béremelésekre vonatkozó kiadvány kapcsán. A politikus szavai szerint a kormány hetek óta reklámozza magát azzal, hogy teljesítette a fizetésemelésekre vonatkozó választási ígéretet.
A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője úgy látja, hogy október elején elérkezett az igazság pillanata, amikor az egészségügyben dolgozók és a pedagógusok is kézhez kapták szeptemberi fizetésüket. Mint mondta, több százezer ember érezheti magát becsapva, hiszen sokan az ígért fizetésemelés felét, harmadát kapták csak meg.
Álláspontja szerint a TÁKISZ-ok adatai világosan bizonyítják, hogy a megyei egészségügyi, oktatási intézményekben dolgozóknak csak a negyede, harmada kapta meg a beharangozott béremelést. Nem újabb kampányshow-műsort kellett volna kormányülés gyanánt csinálni, hanem Gál J. Zoltánnak, Medgyessy Péter magyar hangjának inkább bocsánatot kellett volna kérnie a becsapottaktól – szögezte le.
Jelezte, hogy a Fidesznél, illetve a Demokrácia Központnál sokan jelentkeztek már a fizetésemelésekkel kapcsolatban. Áder János arra kéri azokat, akik az ígért béremeléshez képest jelentősen kevesebb fizetést kaptak, hogy jelentkezzenek a Demokrácia Központ vonalain.
Orbán az ócsai iskola avatóján
Ócsán átadták pénteken az újonnan felépült Halászi Károly Általános Iskolát. Az iskola alapkövét 2000-ben rakták le, a beruházás 460 millió forintba került. A polgári kormány 360 millió forint céltámogatást biztosított a településnek az iskola építéséhez – közölte az iskola igazgatója az avatáskor.
Az avatási ünnepségen részt vett Orbán Viktor volt miniszterelnök és T. Mészáros András, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke. Az exkormányfő hangsúlyozta: az elmúlt négy év bebizonyította, lehetséges úgy kormányozni, hogy az állam számára is az legyen a fontos, ami minden embernek, a gyermekek és a család. Orbán Viktor beszédében utalt arra, hogy a nemzeti egységet nem ideológiák, hanem a bizalom, a barátság és a szeretet köré lehet felépíteni.
A volt miniszterelnök rámutatott: az ócsai általános iskola magyar hagyomány alapján, magyar tervezők, magyar szak- és segédmunkások keze munkája által épült fel. Utalt arra: a polgári kormány is a magyar munkaerő, magyar vállalkozások előnyben részesítésével képzelte a jövőt. Az ócsai általános iskolába járó tanulóktól és Magyarország ifjúságától azt kérte: ne csak okosabbak, hanem jobbak is legyenek a mostani felnőtteknél.
Egy tudóst idézve azt mondta: új rendszert hat hónap alatt, új gazdaságpolitikát hat év alatt, új társadalmat hatvan esztendő alatt lehet létrehozni. Hangsúlyozta: nekünk nincs hatvan esztendőnk, a most felnövekvő nemzedéknek kell megvalósítania azokat a törekvéseket, amelyek egy új társadalom felépítésére vonatkoznak.
Az ünnepségen T. Mészáros András átadta Orbán Viktornak a megye millenniumi ezüst emlékérmét és a Károli-biblia egy reprint kiadását.
Az alkotmányügyi bizottság ülése Pécsett
Az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottsága a törvényjavaslatok elbírálása mellett arra törekszik, hogy helyben is tájékozódjék az igazságszolgáltatás regionális ügyeiben, így az intézményi reformmal, illetve a költségvetési igényekkel összefüggő kérdésekben – hangsúlyozta a testület Pécsett tartott kihelyezett ülését követő sajtótájékoztatón a bizottság szocialista elnöke.
Vastagh Pál közölte: az igazságszolgáltatás Baranya megyei szakembereivel folytatott megbeszélés alátámasztotta, hogy az európai uniós csatlakozás küszöbén különösen fontos a nem bírói vagy ügyészi jogállású, technikai támogató személyzet megerősítése. Hozzáfűzte, hogy a csatlakozás előtt emelni kell a bírák és az ügyészek bérét, és létre kell hozni a hazai és az európai közösségi jog gyakorlati alkalmazására történő felkészítés bíróképző intézményeit, amelyek a nyelvtanulást is segítik.
Az igazságszolgáltatás regionális fellebbviteli szintjét megteremtő ítélőtáblákat már 1999-ben fel kellett volna állítani, mert az előző kormány késlekedése miatt felhalmozódtak a problémák, romlott az igazságügy szervezeteinek anyagi kondíciója is – mutatott rá az elnök. Hozzáfűzte: amíg ugyanis 1998-ban a költségvetésnek 2,3 százalékát tette ki a bírósági fejezet, addig 2002-re ez a részesedés 1,8 százalékra csökkent.
Az európai normák követése és az ügyszám csökkentése miatt is szükséges a nyugat-európai országok gyakorlatában bevált, úgynevezett elterelő mechanizmusok alkalmazására, melyek enyhítik a bírákra nehezedő munkaterhet, és lerövidítik az ügyek lezárását – hangoztatta Vastagh Pál.
Toller László (MSZP), a bizottság tagja, Pécs polgármestere hozzáfűzte: a pécsi és a szegedi ítélőtáblák az Országos Igazságszolgáltatási Tanács döntése alapján már a jövő év elején felállnak, s az év közepén megkezdhetik működésüket. A debreceni és a győri táblabíróságok megnyitását 2005-re tervezik – hangzott el.
Vastagh Pál közölte: az uniós csatlakozás alkotmányos feltételei közé tartozik a magyar jogrend megnyitása az európai közösségi jog előtt, mert a belépéssel az igazságszolgáltatás kompetenciája egy részét arra ruházza át. A kormány ezért október 15-éig a parlament elé terjeszti a módosítás-tervezetet, amelynek hiányát már 1997-től szóvá tették az EU hazánkat elemző országjelentései – közölte a bizottság elnöke.
Lendvai az október 23-i emlékülésről
Az MSZP parlamenti frakciója súlyos hibának tartaná, ha a Fidesz nem venne részt az Országgyűlés október 23-i ünnepi emlékülésén, és hibának tartja már a részvétel „lebegtetését” is. Lendvai Ildikó frakcióvezetőközleményében leszögezi: a Fidesz viselkedése méltatlan október 23-a emlékéhez és az Országgyűléshez is.
Már az sem jó, ha az utcán külön táborokban ünneplünk, de újabb lépést tesz az ország kettéosztása felé, aki már a parlamentet sem tekinti közös helyszínnek – tartalmazza a közlemény. Hozzáteszi: a Fidesz nem bújhat egyes 56-os szervezetek háta mögé.
Wittner Mária és mások már megszenvedtek a tévedés jogáért is, őket ezért nem érheti bírálat. A Fidesz politikusainak azonban ilyen joga nincs. Felelősségük annál nagyobb, ha kisajátítják és elrontják a nemzet ünnepét – zárul a közlemény.
Rogán az október 23-i emlékülésről
A Fidesz – Magyar Polgári Párt országgyűlési frakciója komoly hibának tartja, hogy az MSZP részéről sem Lendvai Ildikó frakcióvezető, sem az MSZP által jelölt és megválasztott házelnök, Szili Katalin nem egyeztetett az ünnepi ülés tényéről az 56-os szervezetekkel – tartalmazza a Fidesz-frakció közleménye.
A Rogán Antal frakcióvezető-helyettes által aláírt közlemény szerint a Fidesz frakciója ezt megteszi helyettük is. Arra kérjük Lendvai Ildikót és az MSZP-frakciót, fogadja el a tényt, mint a parlamenti demokrácia természetese velejáróját, hogy a Fidesz-frakció álláspontja eltérhet az MSZP véleményétől. Tudjuk és látjuk, hogy az MSZP minden erővel a gyülekezési szabadság megkérdőjelezésére törekszik, azonban demokratikus országokban természetes, hogy mindenki saját erkölcsi és lelkiismereti mércéjének megfelelően emlékezik meg a forradalom ünnepéről, amennyiben a hatályos jogszabályokat betartja – áll a közleményben.
Újonc még a Fradi ebben a ligában, de kapott egy nagy esélyt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!