Próbapert indít a VIII. kerület?

Próbapert indít a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat ellen a VIII. kerületi önkormányzat, ha a helyhatósági választások után sem lesz párbeszéd a közúttakarításról a vállalatot fenntartó főváros és a kerületek között. A józsefvárosi kezdeményezésről a kerület alpolgármestere számolt be a sajtónak csütörtökön.

MTI
2002. 10. 03. 11:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Székelyné Gyökössy Dóra elmondta: a pert a jogtalanul kifizetett munkadíjak visszaszerzéséért, és a további túlfizetések elkerüléséért indítaná a VIII. kerületi önkormányzat más kerületekkel összefogva. Hozzátette: az önkormányzati törvény szerint a budapesti kerületek nem bízhatják meg a szemétszállítással, vagy a közterületek takarításával a nekik tetsző vállalatot, hanem kénytelenek elfogadni a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat munkáját.

Az el nem végzett munkát viszont nem szankcionálhatják, mivel a főváros a köztisztaságra szánt pénzt nem adja oda a forrásmegosztás során a kerületeknek, hanem az évente több milliárd forintot kitevő összeget magánál tartja. Az alpolgármester utalt rá: a kerületeknek sem a vállalat által elvégzett munkákról, sem azok költségeiről nincsenek információik. A tájékoztatón elhangzott még: a szemétszállítási díj 1996 óta mintegy két és félszeresére nőtt, a díjemelés évente csaknem 24 százalékot tett ki.

Székelyné Gyökössy Dóra megjegyezte: volt olyan kerület, amely pályáztatás révén olcsóbban szállíttathatta volna el a szemetet, ám az általuk megbízott vállalat autóit nem engedték be a főváros tulajdonában lévő szemétlerakó-telepekre. Elmondta: azt szeretnék elérni, ha a 100 százalékosan fővárosi tulajdonban lévő közterület-fenntartó vállalat csak azután emelné szolgáltatásainak árait, ha előzetesen az önkormányzatokkal is egyeztetett erről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.