négyszeresére kellene emelni másfél éven nbelül a kenyér árát ahhoz, hogy a hazai sütőipar megfelelő technológiai és technikai fejlesztéseket hajtson végre, és így versenyképessé válhasson az unióban – állítják ágazati szakemberek. Igaz, rögtön hozzáteszik: erre ma semmi esély, és a nagykereskedelmi láncoknak sem lenne ínyére.
A kenyér átlagára az unióban négyszerese a hazainak. Itthon ma átlagosan 135-150 forint egy kiló fehér kenyér előállítási költsége – és gyakran a kereskedelmi haszonnal megtoldott fogyasztói ára is –, amelyből harmincszázaléknyi a liszt, 23-23 százalék az energia, illetve a bér- és egyéb költségek részaránya. A maradék a többi alapanyagé – mondta Werli József, a Sütőipari Egyesülés igazgatója. A szakember úgy véli, hogy a technológiai beruházásokon túl, a bekerülési összegen felül legalább 10-12 százalékos jövedelmezőséget is el kellene érnie az ágazatnak. Ehelyett manapság bruttó három százalék a jövedelmezőség, amiből még adózni is kell. Ezért az utóbbi időben a pékek képtelenek voltak komolyabb beruházásokat végrehajtani, és a dolgozók pótlékokkal együtt is csak átlagosan bruttó 72 ezer forintot kerestek.
– A beruházások összege évi 1,8-2 milliárd forint, miközben ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani az unióval, legalább 4,3 milliárd forintra lenne szükség évente – ecsetelte Váradi János, a Magyar Pékek Ipartestületének ügyvezető igazgatója. A német pékeknek a só és a bérek kivételével minden költségtétel kevesebbe kerül, mint nekünk. Berendezéseiket három-négy évente korszerűbbre, energiatakarékosabbra cserélik, mi viszont az általuk lecserélt tíz-húsz éves, elavult gépparkkal dolgozunk.
A sütőipari szakmának jövőre fel kell újítania gépei, berendezései felét, hogy eleget tehessen a környezetvédelmi előírásoknak. Emellett az üzemanyag és az energiahordozók árának, illetve a minimálbérnek az esetleges emelkedésével is számolni kell – állapította meg az ügyvezető. Áremelésre csak akkor képesek rászorítani a nagy áruházláncokat, ha a liszt drágul. Ez a közelmúltban megtörtént, egy kiló liszt ára átlagosan 40-42 forint, és a malomipar hamarosan újabb emelést tervez.
Kenyérből évente nyolcvan, péksüteményekből tizennégy kilót fogyasztunk fejenként. Ennek mintegy negyven százalékát a nagy áruházláncokban értékesítik, rendezni kellene tehát a kereskedelem és a pékek közötti viszonyt. Az agrárrendtartási törvény tervezett módosítása, amely a fizetési határidőt harminc napban állapítaná meg, csak annyival könnyítene a sütőipar helyzetén, hogy a pékek gyorsabban forgathatnák meg pénzüket. Mindkét szakember úgy látja, az ágazati problémák megoldásához kormányzati segítség is szükséges, de eddig egyetlen megkeresésükre sem kaptak érdemi választ.
Bill Clinton állítja, semmit sem tudott Jeffrey Epstein bűntetteiről















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!