Recesszióveszély Németországban

A német befektetők és elemzők várakozását kifejező és a ZEW gazdaságkutató intézet által közölt index most novemberben 16 hónap óta a legkisebb értéket jelzi, s ebből sokan arra következtetnek, hogy határozottan nőtt a recesszió veszélye Németországban.

MTI
2002. 11. 12. 18:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mutató ugyanis gyakorlatilag összeomlott, mivel az októberi 23,4 pontról 19,2 pontot zuhanva 4,2 pontra jutott el, azaz a befektetői és elemzői várakozások rendkívül borúlátóak, úgy érzékelik, hogy a német gazdaság hirtelen süllyedése következhet. Előzetesen is a mutató romlására számítottak, arra, hogy az éppen csak 20 pont fölé jut majd.

A befektetőket nem csupán a globális politikai és gazdasági bizonytalanság aggasztja, hanem az EKB-nak a kamatok változatlanságáról hozott döntése, azaz a német gazdaság nem kapott az euróövezet bankjától semmilyen támogatást.

Elemzők szerint a ZEW index jelentősége akkor nyer majd megerősítést, amikor a legrangosabb német gazdaságkutató, az Ifo intézet is kiadja az üzleti klíma változásáról a maga mutatóját. Általában a ZEW mutató irányát követi – jegyzi meg a Reuters hírügynökség jelentésében. A ZEW mutatót 300 befektető véleménye alapján számolják, az Ifo indexéhez 7 ezer vállalkozó szolgáltat adatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.