Vasárnap este pontban hét órakor egy ismeretlen férfihang telefonált a Szegedi Nemzeti Színház irodájába, és közölte, hogy robbanószert helyezett el, amely rövid időn belül robbanni fog. A rendőrség a színház épületét kiürítette, és keresőkutyákkal tüzetesen átvizsgálják az épületet.
A műsorrend szerint szombaton este hét órakor immár hatodik alkalommal került volna sor a hagyományos Dixie-Gálára, amelyen két ismert szegedi együttes, a Molnár Dixieland Band és a Storyville Jazz zenekar szórakoztatta volna a közönséget. Korognai Károly igazgató úgy nyilatkozott, hogy az előadást ha néhány órás késéssel is, de megtartják.

Berta Tibor püspök: A Szentlélek nem súgja a bíborosok fülébe a leendő pápa nevét