Az utolsó pillanatban hagyta el a megtámadott országot Papp Lajos

Papp Lajos szívsebész néhány napja érkezett vissza Irakból. A neves professzor azért utazott ki a háború előtti utolsó napokban, hogy segítsen a bajba jutott iraki népen, és tiltakozzon a vérontás ellen. Aztán egy csempészautóban hagyta el az országot, egyetlen nappal a határ lezárása előtt.
– Olyan orvos vagyok, aki hivatását esküje szellemében gyakorolja. Az orvos az életre esküszik. Amikor már látszottak a mostani események előjelei, föl kellett tennem magamnak a kérdést: elegendő-e, hogy közszerepléseimben hirdetem a békét és a szeretetet? Ettől kezdve borzalmas teher nehezedett rám – mondja a sebészorvos. – Mérlegelnem kellett, hogy elhagyhatom-e a családomat, idős, beteg szüleimet. A munkám jutott eszembe, a betegeim, a kórház. Az ember észérvek százait tudja felsorakoztatni a lelkiismeret szava ellen.
Papp Lajos munkája során sok száz nehéz helyzetet élt át, de soha nem fordult elő, hogy műtét közben mással foglalkozzon. Most viszont ezek a kérdések kavarogtak benne, miközben valakinek a szívét operálta.
– Tudom, hogy kicsoda Szaddám Huszein. Azt is tudom, hogyan működnek a diktatórikus rendszerek. Az iraki követség itteni szóvivőjéhez úgy mentem, hogy vittem magammal egy kész deklarációt. Elmondtam, hogy katonával nem vagyok hajlandó találkozni.
Az orvos saját költségén utazott. Azt mondta: csak akkor kér vízumot, ha Irakban elmondhatja, amit a deklarációban lefektetett. A nyilatkozat rövidítve így hangzik: „Papp Lajos, Magyarország egyik vezető szívsebész professzora vagyok. A tízmilliós Magyarország a második világháborúban egymillió lakosát veszítette el. A magyar nép akkor sem akarta és jelenleg sem akarja a háborút. Irakba azért jöttem, hogy megakadályozzam ártatlan emberek meggyilkolását… jelenlétemmel népem békeakaratát és csak azt akarom kifejezni. Tudatni akarom a gyilkosokkal, hogy osztozom az ártatlan iraki emberek sorsában. A világ minden orvosához fordulok: jöjjenek Irakba, megakadályozni a háborút, s ha ez nem sikerülne, segítsenek az emberéletek megmentésében. Ezért fordulok II. János Pál pápa Őszentségéhez, jöjjön el Irakba, és személyes jelenlétével akadályozza meg a háborút… békét teremtve a Mohamed prófétát követők és a keresztények között. Példamutató pápai életének koronája csak ez a tett lehet, örök példát szolgáltatva az emberiségnek. Fentieken túlmenően semmilyen nyilatkozatot nem teszek. Semmilyen kérdésre nem válaszolok!”
A vártnál gyorsabban megkapta a vízumot, s mellé arab nyelvű leveleket, amelyek a határátkelőhelyeknek, valamint az egészségügyi és a külügyminisztériumnak szóltak. Másnap a professzor Amanba utazott, ahol egy arab kollégájának édesapja él. Az amani összekötő tolmácsként is segédkezett, majd átkísérte a professzort Bagdadba. Ott felkereste őt az iraki televízió stábja, készített egy felvételt, amelyen az orvos angolul beolvasta a deklarációt. Ezután egy szakszervezeti funkcionárius meghívta az iraki szakszervezetek székházába. Pénteken (a péntek ünnepnap az arab világban) az összes iraki szakszervezeti vezető összegyűlt, és díszvendégként köszöntötték Papp Lajost. Azt ígérték, hogy másnap fogadják az egészségügyi minisztériumban, s addig az ötcsillagos Palesztina Hotelban szállásolták el. A professzor utólagos véleménye szerint az Al-Dzsezíra ebből a szállodából közvetíti Bagdad bombázását, mert ez a város legmagasabb épülete.
– Bagdadban sem háborús készülődést, sem nyomort nem láttam.
Fiesztahangulat uralkodott, pezsgett a bagdadi bazár. Az emberek éltették Szaddám Huszeint, és szidták Amerikát. A középületeket sem védték igazán, nem cirkáltak fegyveres őrszemek vagy rendőrök.
Ellenben a határellenőrzés igen kemény, rengeteg ellenőrző ponton kell áthaladni, amíg az utazó átnyújthatja útlevelét a határőrnek. Az iraki határtól Bagdadig egyetlen település sincs, csak kő- és homoksivatag, ötszáz kilométeren keresztül.
A következő napon az orvos úgy érezte, nem igazán tudnak mit kezdeni vele a bagdadiak. Az egészségügyi minisztériumban egy hivatalnok és egy tolmács fogadta, elvették a papírokat, elmentek, félóra múlva visszajöttek, és látszott rajtuk: tanácstalanok. A professzor elmondta, egy kórházba szeretne menni, hogy a helyi viszonyokkal ismerkedhessen. Az amani összekötő hazautazott, a sebész ottmaradt a szállodában, a külügyminisztériumból értesítették, hogy egyelőre nem tudják fogadni. Kitelefonálni nem tudott. Amikor ki akart menni a szállodából, két iraki mellélépett, a recepcióhoz vezették, és közölték, csak kísérettel mehet ki. Kérte, hogy akkor kísérjék el, mire azt felelték, nekik itt kell maradniuk. Fölment a szobába tévét nézni. Láthatóan erősen szelektált képsorok jelentek meg, arab szöveggel.
A következő éjszakán a professzor elhatározta, döntésre viszi a dolgot. Érezte, hogy az addig joviális arabok egyre hűvösebbek. Másnap átkísérték az egészségügyi minisztériumba, ahol egy titkárnő fogadta, s arra kérte, menjen vissza a szállodába, majd értesítik. Itt kérdezte meg először, kémnek tartják-e. A titkárnő megismételte, fáradjon vissza a Palesztinába. Átkísértette magát a külügyminisztériumba, és közölte, szeretne hazamenni. Egy papírt kért, amivel kijuthat az országból. Kis tanácskozás után azt felelték: elmehet, de papírt nem kap.
Szervezett közlekedés már akkor sem volt, amikor Papp Lajos Irakba érkezett. A távozásakor már kifejezett káosz uralkodott. A professzor a bazársoron fogadott egy autót, amely elvitte háromórás távolságra. Ott egy gyanús teherautóba szállt be, rettenetes útja volt, éjszaka a sivatagon keresztül, arab csempészekkel. Végül kijutott az országból, és harminchat óra múltán lezárták a határt.
Arra a kérdésre, érdemes volt-e kimenni, a professzor azt feleli: megtette, amit a lelkiismerete diktált.