Népszabadság: Április végén eutanáziadöntés
A Népszabadság értesülése szerint két héten belül, nyilvános teljes ülésen hirdeti ki az Alkotmánybíróság (AB) az eutanáziával kapcsolatos döntését. Az alaphatározat szövege már elkészült, a különvéleményeken dolgoznak az érintett alkotmánybírák. Kmetty Ildikó és Takács Albert még 1993-ban nyújtották be kérelmüket, ám 2001-ben kiegészítették indítványukat, mert változott az egészségügyi szabályozás: az új törvény ugyanis bizonyos esetekben már elismeri a beteg végső önrendelkezési jogát is.
A kegyes halállal kapcsolatos ügynek Németh János AB-elnök az előadó bírája, aki – egy korábbi nyilatkozata szerint – számol azzal, hogy a határozat hatalmas indulatokat vált majd ki. Mert – fűzte hozzá – nem születhet olyan döntés, amely mindenkinek megfelel. Kolláth György alkotmányjogász szerint az AB ki fogja mondani, hogy bizonyos feltételek mellett az emberi méltóság joga megelőzheti az élethez való jogot.
Németh július 31-én betölti 70. életévét, és ezzel a törvény értelmében megszűnik alkotmánybírósági mandátuma. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság legutóbbi ülésén felkérte a frakciókat, hogy a húsvéti szünetet követően javasoljanak tagokat az általa vezetett jelölőbizottságba. Lapunk úgy tudja, hogy a legesélyesebb alkotmánybíró-jelölt Paczolay Péter, a Köztársasági Elnöki Hivatal hivatalvezető-helyettese, aki korábban az AB főtitkári tisztségét is betöltötte. Az új AB-elnököt a bíróság saját soraiból június 30-án választja meg.
Népszava: Kétszerötszáz orvos hiányzik, s ugyanannyi elmenne
Az orvosok tíz százaléka szívesen menne külföldre dolgozni, miközben országos szinten már most többen hiányoznak az ágazatból. Az egyik nyugat-magyarországi egészségügyi főiskolán, ahol diplomás ápolókat képeznek, az egész végzős évfolyamot Németországba szerződtették le. Az ország több pontján már Ukrajnából vagy Erdélyből fogadnak orvosokat, ápolókat.
Az orvosok több mint 10 százaléka szívesen menne dolgozni külföldre, ahol a magyarországi bérek majdnem tízszeresét kapnák, értesült lapunk. Ma mintegy 15 ezer kórházi orvos és 6200 háziorvos dolgozik hazánkban, ami azt jelenti, hogy csaknem két és félezren keresnének maguknak idegen országban -legalább ideiglenesen – boldogulást. Ugyancsak tény, hogy már ma mintegy 2500 orvos hiányzik az egészségügyi ellátó rendszerből, átlagosan 10-20 százalékos az orvosok, szakdolgozók hiánya, egyes országrészekben pedig ez az arány akár a 30-40 százalékot is eléri.
A lap információi szerint például Debrecenben, Nyíregyházán, azaz a keleti országrészekben valóban súlyos a helyzet. De a nyugati régiókban sincs ez másképp. Szombathelyen már Ukrajnából várnak orvosokat a betöltetlen álláshelyekre. A Népszava értesülése szerint az egyik nyugat-magyarországi egészségügyi főiskolán, ahol diplomás ápolókat képeznek, az egész végzős évfolyamot Németországba szerződtették le, a magyarországihoz képest többszörös fizetésért.
Magyar Hírlap: Elmaradhat a kormányátalakítás
Valószínű, hogy az előzetes várakozásokkal szemben nem lesz jelentős kormányátalakítás, noha Medgyessy Péter kormányfő már megkezdte a miniszterek értékelését. Ezzel párhuzamosan a szocialista frakció és az MSZP választmánya is minősíti a tárcák vezetőit, sőt eddig a párt 23 tagozata is jelezte hasonló szándékát. Ám könnyen lehet, hogy a hegyek vajúdása egeret szül, vagyis csak államtitkárokat érint az átalakítás.
Amint Medgyessy Péter miniszterelnök hazajön Athénból, „beleveti magát” a kormány és a kormánytagok első évi tevékenységének értékelésébe – mondta lapunknak egy mértékadó szocialista politikus, aki szerint egyre több jel mutat arra, hogy a kormányfő nem hajt végre nagyobb kormányátalakítást, sőt az sem zárható ki, hogy egyetlen minisztert sem cserél. Hasonló véleményt fogalmaztak meg több kormánytag környezetében is.
Eközben az MSZP-ben és annak frakciójában ”értékelési láz” hatalmasodott el. A párt március végi tisztújító kongresszusán informálisan több szakmai tagozat is jelezte a kormányfőnek, szeretnék a kabinet átalakítása előtt kifejteni véleményüket a kormányprogram eddigi alakulásáról és a miniszterek munkájáról. A 28 tagozatból 23 csatlakozott már ehhez a kéréshez – erősítette meg a lap értesüléseit Bersényi Iván, a sporttagozat titkára. Gál J. Zoltán kormányszóvivő viszont közölte: nem tud arról, hogy a kormányfő meghívást kapott volna a párt szakcsoportjaitól.
Budapesti Nap: Ezermilliárdos kiadás a műemlékek felújítása
Csepp a tengerben az a 200 millió forint, amit a főváros közös építészeti örökségünk, a műemlék épületek felújítására áldozott. Budapest építési telkeinek két százalékán áll védett épület. Az összes régi épület felújításához még a tervezett olimpia becsült költségénél is sokkal többre, mintegy 6000 milliárd forintra lenne szükség.
Több épületet már visszaállítottak eredeti állapotába, mint például a Nagytétényi Kastélymúzeumot; többnek éppen most zajlik felújítása – közölte a lappal a műemlékvédelmi világnap alkalmából a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. Van épület, amelynek csak a homlokzata marad meg eredetiben: a felújított Gresham-palotából például luxusszálló lesz. Olyan műemlék épület is akad, amelynek sorsa máig bizonytalan – ilyen a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga.
Epstein-ügy: távozik a Világgazdasági Fórum elnök-vezérigazgatója














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!