Az egyik nap a CNN adásaiban még azt láthattuk főcímként, hogy Iraq: after Saddam, majd másnap már a SARS kifejezés került a helyébe. Igen fontos esemény volt a tőkepiacokon az is, hogy az amerikai vállalatok megkezdték első negyedéves eredményeik publikálását, mely több esetben igen negatív képet festett.
Visszaeséssel zárta a múlthetet a magyartőke piac is, pedig Budapesten a cégfelvásárlások, összeolvadások éve kezdődött januárban, ami spekulatív tőkét kellene, hogy vonzon a parkettre, sőt az Európai Uniós csatlakozási szavazás pozitív kimenetele is segíthetett volna. A hét elején történt gyengülést egy korrekció követte, de a javuló trend nem tartott sokáig, így a BUX egy hét alatt 2,1 százalékkal gyengült.
A hét nyertese Pesten a Mezőgép papírjai lettek 8,9 százalékos drágulásukkal, ezt követték az Antenna Hungária, a Synergon és a BorsodChem részvények. Szakértők rámutattak, hogy a magyar tőzsdén nem a nemzetközi események domináltak, helyette azok a befektetők adtak el részvényeket, akik a korábbi héten az EU szavazás pozitív kimenetelében spekuláltak.
Érdektelen a tőzsde az EU-s „igennel”
Magasnak mondható forgalommal indult a hét első kereskedési napja, a befektetők igen érzéketlenül reagáltak az EU szavazás eseményére. Elemzők szerint a piac az unióra szóló „igenlő” választ már eldöntött tényként kezelte és beárazta egy héttel korábban, így a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX 126,45 pontos csökkenéssel, 781,52 ponton zárt, ami 1,59 százalékos gyengülésnek felet meg. A 8 milliárd forintos forgalom és az eladók túlsúlya jól jelezte, hogy a héten inkább a háromnapos húsvétra készülnek fel, mint sem az EU-ra.
A hétfői üzleti napon a Matáv papírok tulajdonosai könyvelhettek el árfolyamnyereséget, míg a Hunagropharmában nagyobb részt szerző Egis és Richter, valamint a MOL és OTP részvényesek a mérleg túlsóoldalán ülve veszteséget szenvedtek el. Mint ismert a tőzsde már csak ilyen, valaki mindig nyer és valaki mindig veszít. Az Egis részvényei azért is gyengültek, mert legfőbb partnere – aki az elmúlt hónapokban egyszer már cserbenhagyta a magyar céget – a finn Orion bejelentette, hogy eredményei a vártakat alul fogják múlni.
A gyógyszergyári cégek sorából a Richter túllicitálta szektorbeli társát és 2,66 százalékos gyengüléssel zárt. Hasonlóan lefelé mozgott a 3 százalékkal leértékelődő MOL és az 1,8 százalékkal gyengülő OTP Bank kurzusa is.
A hétfői eseményekhez tartozott az a hír is, hogy a BorsodChem (BC) 4,06 százalékos még állami tulajdonban lévő részvényeit a Forrás Rt., mint tulajdonos eladta a CE Oil & Gas-nak, aki a BC többségi tulajdonosa is egyben.
Az elemzők nem lepődtek meg a bejelentésen, hiszen a BC kisebbségi még ÁPV Rt. tulajdonban lévő BorsodChem részények eladása már lassan egy éve napirenden van. Korábban tőzsdei aukción akarták eladni a kisebbségi pakettet, de két hónapja arra az elhatározásra jutott az ÁPV, hogy a meghívásos tenderen értékesíti a legkedvezőbb feltételt kínáló vevőnek. Várható volt, hogy a CE Oil & Gas lesz a vevő, hiszen ezzel tovább növelte tulajdoni hányadát a vegyipari cégben.
Sokan a BC részvények közel tíz százalékos felfutását bennfentes kereskedelemként élték meg és PSZÁF vizsgálatot kezdeményeztek ennek kiderítésére. Az ÁPV Rt. és az értékesítést végző Forrás Rt. menedzsmentje közölte, hogy minden a törvényi előírásoknak megfelelően történt, sőt a Forrás Rt. ezzel az értékesítési tranzakcióval tovább növelte készpénzállományát.
Elmaradnak a felvásárlások?
Nem túl meggyőző volt a keddi nap kereskedése sem, pedig a BUX kitett mágáért és 1,01 százalékos növekedéssel korrigálta hétfői megbotlását. A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 79,25 pontos emelkedéssel, 7897,77 ponton zárt, a forgalom négymilliárd forintra esett vissza.
A piac a BorsodChem ügylettől és még néhány hasonlótól felvásárlást várt és valószínűleg sok bizakodó spekuláns még néhány hétig abban a hitben él, hogy a Zalakerámia, az Inter-Európa Bank, vagy a BC esetében a többségi tulajdonosok ajánlatot tesznek a még közkézhányadon lévő papírokra. Az IEB részéről lezárult a felvásárlás és a San Paolo vezetése úgy döntött, hogy újabb ajánlattal nem élnek. A Zalakerámia-nál még tart a harc és valószínűleg hasonló vita alakul ki a BorsodChem részvények körül is.
A sok vitás ügylet mellett kedden a Merrill Lynch leminősítette az OTP papírokat, mivel kétségessé vált a bank bulgáriai terjeszkedési terve, sőt a Nabi közölte, hogy lefelé módosítja az idei évi gyártási terveit is. Az OTP az amerikai befektetési tanácsadó bejelentése kapcsán 0,52 százalékos visszaesést szenvedett el, de a többi blue chip jól tartotta magát. A MOL 2,34 százalékkal, a Matáv 1,44 százalékkal, a Richter 1,9 százalékkal drágult. A vitatott BC részvényei 4,5 százalékkal erősödtek.
Az ÁPV Rt. és a Forrás Rt. közölte, hogy a cég átvilágítása jó úton halad, a terek és az idevonatkozó kormányhatározat szerint május végéig megtörténhet a kárpótlási jegyek bevonása. Patonai József a Forrás Rt. elnök-vezérigazgatója a BorsodChem ügy kapcsán kiemelte, hogy sem Ő, sem munkatársai nem kötöttek az elmúlt hónapokban BorsodChem papírokra ügyletet, sőt a Forrás Rt. mint társaság sem adott sem vételi, sem eladási megbízást több éve a vegyipari cég papírjaira.
Ez válasz volt arra a TEBÉSZ levélre amiben a tőzsdei befektetők érdekvédői bennfentes kereskedést véltek felfedezni a BC eladása körül. Később a TEBÉSZ közölte, hogy nem vádolta meg a Forrás Rt.-t bennfentességgel. Mint ismert bennfentes kereskedést az követhet el aki üzleti titokként kezelt információkat használ fel törvénytelenül nyereségvágyból, de a törvény leszűkíti azt a kört aki a bennfentes lehet egy ügyletben.
Ünnepek előtti csend
A hétközepe aránylag nyugodtan telt el, sem PSZÁF vizsgálati kérés, sem felvásárlási ajánlat, sem más befektetőt pukkasztó hír nem jelentkezett a placcon. A BUX töretlenül korrigálta az iraki háború idején megszerzett nyereségét, így szerdán 1,78, csütörtökön0,39 százalékkal esett vissza. A két napon részvények forgalma nem érte el a 14 milliárd forintot. Az egyik legfontosabb esemény az volt, hogy a MOL közgyűlésén elfogadták a részvényenkénti 55 forint osztalékot.
A szerdai napon a Matáv 2,48 százalékkal 826 forintra, a Mol 1,83 százalékkal 5360 forintra, az OTP 2,07 százalékkal 2270 forintra, a Richter 1,21 százalékkal 15105 forintra gyengült. A legjobban a BorsodChem és az Antenna Hunária papírjai szerepeltek. A hét utolsó napja meghozta a várva várt fordulatot, a forgalom az ijesztően alacsony 1,55 milliárd forintot súrolta. A BUX 51 ponttal vetette magát a „tojások” és a „sonkák” közé. A brókerek értetlenül szemlélték, hogy a magyar tőzsde az EU-s csatlakozás küszöbén, miért olyan különc, hogy nagyobb és kisebb társaival ellentétben nyitva tart. Mint hatás különösebben nem érhette a magyar parketett, hiszen sem a DAX, sem a FTSE, sőt a Dow és a Nasdaq sem nyitott ki.
Egyedül a távol-keleti piacok éreztethették volna hatásaikat, de ott a mikrocsipek miatti árháborúval voltak elfoglalva a befektetők. A hetet végül a néhány nyertesen kisebb lividitású papír zárta, míg a vesztesek térfelén ült a spekulatív Pannonplast, a szintén felvásárlási célpontként számon tartott és valószínűleg már ki is szemelt Rába, az IEB, a bajban lévő Econat.hu is. A blue chiepk közül a Richter 1,4 százalékkal, a MOL 1,8 százalékkal, a Matáv 2,28 százalékkal lett olcsóbb egy hét alatt.
PUSKÁS BENCE
Pete Hegseth: A hadsereg harcosokat képez, nem woke-aktivistákat + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!