Apja, Giovanni festő volt és humanista, fiát a mesterségre ő tanította. Az urbinói herceg udvarában, ahol a festőpalánta cseperedett, akkoriban megfordult Donato Bramante, Piero della Francesca és Leon Battista Alberti is. Raffaellót 1495 körül vitte apja Perugiába, Pietro Perugino műhelyébe, itt már 17 évesen mesternek mondták. 1501-1503 között festette Mária megkoronázását a perugiai San Francesco templom számára.
Perugino ösztönözte első nagyobb képének, a Mária eljegyzésének festésére, ezen az alakok természetes lágysága és bensőséges kapcsolatuk felülmúlja mestere legjobb műveit. 1504-ben Sienában együttműködött Pinturicchióval a dóm könyvtárának kifestésében, majd Firenzébe ment, ahová Leonardo és Michelangelo híre vonzotta. Itt Masiacciót, a reneszánsz természethűség úttörőjét tanulmányozta, de hatott rá Fra Angelico is.
Ekkori sorozata: a Madonna tengelicével, Madonna del Prato, Esterházy Madonna és a La Belle jardiniére Leonardo hatását tükrözi, tőle tanulta a háromszög kompozíciót és a füstszerű árnyékolást, a sfumatót, de alakjaival új típusokat teremtett, a szelíd, kerek arcok egyszerű, mély érzelmeket s magasztos tökélyt is sugároznak. 1507-ben festette a Krisztus sírba tételét, itt Michelangelo anatómiájának kifejezési lehetőségeit alkalmazta. Stílusa azonban két nagy elődjénél nyugodtabb, bensőségesebb és közérthetőbb, kínzó kérdések nem gyötörték, mint őket. Élete és művészete gondtalan volt.
Földije, Bramante javaslatára II. Gyula pápa 1508-ban meghívta a Vatikánba, itt művészként és emberként is igen népszerű lett, a festők fejedelmének nevezték. A pápa termeit, a Stanzákat ő festette ki, az első kettőt szinte egyedül, a harmadikat segédei segítségével. Számos jó képet vertek le, hogy művei számára helyet teremtsenek. A Stanza della Segnatura az újplatonikus filozófiai iskola témái révén volt hivatott igazolni a római egyház hatalmát.
A két nagyobb falon a Disputa, azaz a Keresztény vallás diadala, illetve az Athéni iskola látható, a kisebbeken a Parnasszus és az Erények. A Dispután a Szentháromság látható a prófétákkal és apostolokkal, alattuk a múlt és a jelen egyházfői és teológusai, az egyház és igazság egyenlőségét hirdetve. Az Athéni iskola a filozófia allegóriája, más gondolkodók között Platón és Arisztotelész látható pompás építészeti keretben.
„A teológusok összeegyeztetik a filozófiát és az asztrológiát a teológiával; ezen ábrázolta a világ valamennyi bölcsét, amint különféle módon vitatkoznak” – mint Giorgio Vasari írja. E kép a kereszténység és platonizmus közti folytonosságot példázza, e freskó talán az érett reneszánsz csúcsa. A rendezett teret alakok sokasága tölti meg, de a kompozíció a középen álló két főalak felé vezeti a szemet, itt Platón az ég felé, Arisztotelész a földre mutat. Ezzel egyidejűleg, 1511-ben festette a Villa Farnesinában a Galatea diadalát, e freskó idézi leginkább a klasszikus ókor szellemét.
X. Leó alatt Raffaello folytatta a Stanzákat, 1512-1514 között festette ki a Stanza d’Eliodorót, itt az egyháztörténet csodás eseményei láthatók: Héliodórosz kiűzése a templomból, A bolsenai mise, Szent Péter megszabadulása és I. Leó megállítja Attila seregeit.
A képeken Gyula és Leó pápa is megjelenik. E freskók színei mélyebbek és gazdagabbak a korábbiaknál, a drámai témák és szokatlan fényhatások a festő újító kedvét tükrözik. Szent Péter képén a rácson át ábrázolt sötét börtön és az angyal körüli dicsfény kontrasztja fotószerű, ellenfényes hatást kelt. A harmadik terem, a Stanza dell,Incendio képei közül csak a Borgo égését festette maga, ez is a drámaiság keresését mutatja, e római városrész tüzét IV. Leó áldása oltotta el.
Római Madonnái tanúsítják, hogy fokozatosan elfordult a korábbi művek derűjétől és szelídségétől, inkább a nagyságot és a mozgalmasságot hangsúlyozta, ilyen az Alba Madonna, a Sixtusi Madonna és az I. Ferenc Madonnája. Számos jelentős portrét is festett ekkor, köztük a X. Leó két bíborossal, a Baldassare Castiglione arcképe és az Ifjú képmása címűeket. Híre már kiterjedt Európára, Dürer elküldte neki arcképét, amelyet ő hasonlóval viszonzott. Nagy vagyonra tett szert, római palotáját Bramante tervezte.
X. Leó megbízta tíz nagy falikárpit tervezésével, ebből hét kartonja készült el, ezek alapján megszőtték a kárpitokat is. A csodálatos halfogás, A béna meggyógyítása, a Lystrai áldozat, a Szent Pál Athénban prédikál és a többi évszázadokig hatottak az európai epikus festészetre. A kárpitokon különösen drámai érzéke mutatkozik meg: gesztusokkal és arckifejezésekkel adja vissza az érzelmeket.
1515-ben fejezte be első építészeti munkáját: Agostino Chigi, akinek a Villa Farnesina freskóit készítette, bízta meg egy temetési kápolna tervezésével a Santa Maria del Popolo templomban, s ennek festményeit is ő készítette. 1514-ben a pápa Bramantéval együtt bízta meg az új San Pietro építésének vezetésével, Bramante azévi halála után Raffaello vette át a teljes irányítást, s görög kereszt helyett hosszhajós alaprajzot tervezett. X. Leó Róma régészeti felügyelőjévé nevezte ki, ő felelt a város valamennyi művészeti programjáért.
Utolsó műve a Krisztus színeváltozása, melyet halála miatt munkatársa, Giulio Romano fejezett be. Itt a fényben tündöklő isteni s a rémület és csodálat által felkavart emberi szféra kettőssége közt jött létre dinamikus egyensúly, a kompozíció a manierizmus és barokk felé nyit.
Raffaello 1520. április 6-án, harminchetedik születésnapján hunyt el, vélhetően kicsapongó életmódja miatt. Testét a Vatikánból vitték a Pantheonba, itt ma olasz királyok közt nyugszik. „A festészet maga is meghalhatott volna, amikor e nemes művész meghalt, hiszen szinte megvakult, amikor Raffaello behunyta a szemét” – írja Vasari. A budapesti Szépművészeti Múzeum őrzi az Esterházy Madonnát s az Ifjú arcképét.
(A Panorama alapján)
origo.hu
Leállhat a közösségi közlekedés Budapesten – ez Karácsony forgatókönyve
