Horrorisztikus lény az örök sötétség világából

A nagy mélységek birodalma annyira más mint a felszíni világ, hogy ide leereszkedve joggal érezhetjük magunkat úgy, mintha nem is a Földön, hanem egy távoli bolygó felfedezetlen vidékein járnánk. A számunkra koromsötét abisszális zóna számos ijesztő, horrorisztikus lény hazája, amelyek kinézetük alapján méltán felveszik a versenyt a sci-fi filmek hátborzongató idegenjeivel. A rendkívüli környezeti körülmények rendkívüli alkalmazkodóképességet követelnek meg a szürkületi és a sötét zóna élőlényeitől egy olyan világban, ami részünkre legalább annyira idegen, mint a világűr mélységei.

A pelikánangolna a világóceán egyik legkülönlegesebb lakója Fotó: Devianart

A horrorisztikus lény, a mélytengeri pelikánangolna kiválóan reprezentálja azokat a döbbenetes képességeket, amelyekkel az örök sötétség világának élőlényei rendelkeznek. E képességek némelyike egyszerűen felfoghatatlannak tűnik a fenti világhoz szokott megfigyelő számára.

Horrorisztikus lény: a pelikánangolna úgy néz ki, mintha egy sci-fi filmből lépett volna elő    Fotó: iNaturalist

Horrorisztikus lény horrorisztikus környezetben

Az 1850-es évek elején Edward Forbes brit biológus és tengerkutató arra a következtetésre jutott, hogy a világóceán 600 méternél mélyebb régiója már teljesen alkalmatlan lehet az élet számára. Noha Forbes úgynevezett azoikus-zóna elméletét rég meghaladták a modern biológiai oceanográfia felfedezései, bebizonyítva, hogy még a világtenger legnagyobb mélységeiben, az óceáni árkokban is virágzik az élet, ám a 19. század derekán még egyáltalán nem tűnt badarságnak az élet nélküli mélytenger teóriája. 

Edward Forbes alkotta meg az azozoikus-zóna elméletét    Fotó: Wikimedia Commons

A víz hozzávetőleg 820-szor sűrűbb mint a levegő. 

A tengerben már 10 méteres mélységben akkora a vízoszlop hidrosztatikus nyomása, mint a teljes atmoszferikus nyomás a tengerszinten, 

amit a légkör több mint 100 kilométer magas levegőoszlopának nyomása fejt ki. 1000 méteres mélységben a nyomás eléri a 100 atmoszférát (at), vagyis négyzetcentiméterenként a 100 kilopondnyi erejű nyomást, ami a világóceán legnagyobb ismert mélységében, a csendes-óceáni Mariana-árok 11 034 méter mély Challenger-mélységében meghaladja az 1 100 atmoszférát, ami kerekítve 1,1 tonna nyomóerőnek felel meg négyzetcentiméterenként. A víz a relatíve nagy sűrűsége miatt a felszínről beeső fényt is viszonylag gyorsan elnyeli. A fotoszintézishez még elméletben elegendő fény legfeljebb 200 méteres vízmélységig tud lehatolni.

A világtenger mélyén teljesen más viszonyok uralkodnak mint a szárazföldön    Fotó: Elter Tamás

Ezer méter az a mélységhatár, ahol rendkívül érzékeny műszerek segítségével még egy-egy a felszínről beérkező foton kimutatható, de az emberi szem számára nagyjából 500 méteres mélységtől kezdve beáll a teljes sötétség. Az 1000 méter alatti mélységekbe pedig semmilyen felszíni fény sem tud már lejutni. A víz hőmérséklete is gyorsan csökken, ahogy egyre mélyebbre hatolunk. Hozzávetőleg 2500-3000 métertől a világóceán vizének hőmérséklete egységesen + 2, + 2,5 Celsius fok körülire áll be. 

Az iszonyatos nyomás, a koromsötétség és a fagyponthoz közeli vízhőmérséklet mindennek mondható, csak éppen barátságos környezetnek nem. 

A mélytengeri halak hatalmas fogakkal és nagy szájjal rendelkeznek    Fotó: Monterey Bay Aquarium Research Institute

Azt, hogy ilyen kegyetlen körülmények között nemcsak hogy létezik hanem egyenesen virágzik az élet, az evolúció csodájának kell tekintenünk. E brutális környezethez való alkalmazkodás bizarrnál bizarrabb élőlények tömegét hozta létre a törzsfejlődés során, amelyek egyik legkülönlegesebb mélytengeri halfaja az Alien-filmekre emlékeztető pelikánangolna.

Nincs az állatvilágban még egy olyan élőlény, ami ekkora szájjal rendelkezne

A fény nélküli zóna, az 1000 méteres vízmélységtől kezdődő abisszális-öv valósággal hemzseg a furcsábbnál furcsább élőlényektől. A mélyóceán világában csak ragadozók, illetve dögevők léteznek a fény és a fotoszintetizáló szervezetek hiánya miatt.

Az abisszális zóna hemzseg a bizarrnál bizarrabb lényektől     Fotó: Smithsonian Institute

 Ebben a zónában a tengeri tápláléklánc lerövidül hiszen nincs növényi plankton, így az élelemforrást csak és kizárólag a húsevő szervezetek jelentik. Úgy is mondhatnánk, hogy a mélytengeri világ a ragadozók abszolút birodalma.

Az amerikai Nemzeti Óceán és Légköri Hivatal (National Ocean and Atmospheric Administration, NOAA) tengerkutatói szerint a világtenger 200 méternél mélyebb régiója 95 százalékban még felderítetlennek számít. A mélytengeri fajoknak pedig alig csak az 5 százalékát ismerhetjük.

Az örök sötétség miatt számos itt élő állat fejlesztett ki világítószerveket, aminek legfőbb célja vagy a zsákmány, vagy éppen a vadászra támadó másik ragadozó elvakítása. A mélytengeri halak közül számos faj rendelkezik hatalmas szájjal és horrorisztikusan hosszú tűhegyes fogakkal, kitűnő inspirációt nyújtva a sci-fi filmek látványtervezőinek. Ami talán szokatlannak tűnhet a felszíni világból érkezőnek, hogy e félelmetes kinézetű halak szinte kivétel nélkül igen aprók, a többségük nem nagyobb egy felnőtt tenyerénél. A pelikánangolna (Eurypharinx pelecanoides) a méretversenyben is kilóg a sorból, hiszen egy méteres maximális hosszával valóságos óriásnak számít a többi mélytengeri csontos hal (Osteichthyes) között.

A mélytengeri halak némelyike úgy néz ki, mintha az Alien-filmek világából lépett volna elő  Fotó: David Paul

Ahogy a mélység koromfekete sötétségbe a mélytengeri kutatóeszköz fényszórója által vágott fénykévén átsodródik, a pelikánangolna földönkívüli látványt nyújt hosszú és karcsú testével, illetve kígyószerű mozgásával. Első ránézésre érthetetlennek tűnik, hogy ez a bizarr lény hogyan képes a nála sokkal nagyobb zsákmány lenyelésére egészen mindaddig, amíg e horrorisztikus lény esernyőszerűen szét nem nyitja a testhosszának mintegy harmadát kitevő félelmetes állkapcsait és barlangszerű szájzacskóját. A faj névadójának számító gödényhez hasonlóan a pelikánangolna alsó állkapcsa alatt is egy olyan rendkívül nagy és rugalmas tasak található, ami hatalmasra tágul miközben az állat szétnyitja az állkapcsait.

A pelikánangolna rendelkezik az állatvilág testarányosan legnagyobb szájával       Fotó: Wikimedia Commons/Emőke Dénes

Rendkívül rugalmas és extrém módon tágulékony torkának, illetve gyomrának köszönhetően a pelikánangolna képes a saját testtömegénél jóval nagyobb zsákmány elnyelésére is. 

Az állatvilágon belül nincs még egy olyan élőlény amelynek a test arányához képest akkora szája lenne, mint a pelikánangolnának. 

A hatalmas állkapcsokban a kígyókékhoz hasonló vékony és ritkásan álló, hátrafelé hajló tűhegyes fogak találhatók, amelyek közül az elfogott zsákmány számára nincsen menekvés. Az angolna elnevezés egyébként megtévesztő, mert e hal nem a valódi angolnák (Anguilaformes) közé tartozik, azokkal csak igen távoli a rokonságban áll.

Rendkívül ritkán látható a mélység félelmetes banditája

A pelikánangolna az állatvilágban egyedülállóan hatalmas száját képes akár 180 fokos szögben is szétnyitni. Mivel a pelikánangolna a sötét zóna lakója ahol 1000 és 7000 méter közötti vízmélységben él, csak rendkívül ritkán kerül emberi szem elé. A tudomány számára eddig ismertté vált legtöbb pelikánangolna a nagy mélységbe leeresztett fenékhálókba kerülve jutott a felszínre. Az állat egységesen mélyfekete színe a fény nélküli környezethez való adaptáció jó példája. Rendkívül falánk ragadozó lehet; a felszínre került példányok gyomortartalmának megvizsgálása alapján főleg más mélytengeri halak, illetve rákok alkotják a prédáját. 

A pelikánangolna a sötét-zóna lakója, ezért csak nagyon ritkán látható  Fotó: oddanimal.com

Ha egy különösen méretes és a saját testénél jóval nagyobb prédaállatot kap el, laza csontozatának, illetve hatalmasra kitáguló rugalmas gyomrának köszönhetően megváltozik a testformája, felveszi a frissen lenyelt zsákmány testének kontúrját, még bizarrabb látványt nyújtva így. 

Rendkívül nehéz megfigyelhetősége miatt alig ismerjük az életmódját. 

A fogási eredmények alapján úgy tűnik, hogy kozmopolita mélytengeri élőlény lehet, ami mindhárom nagy óceáni medence abisszális zónájában előfordul, de főleg az Atlanti-óceán északi területéről került elő relatíve nagyobb számban. A pelikánangolna farkának hegyén található világítószerv vagy fotofor a koromfekete vízben rózsaszín, illetve élénkvörös színben világít, amiről a tengerbiológusok azt gondolják, hogy horgászcsaliként működik ami a pelikánangolna hatalmas szájcsapdájához vonzza a gyanútlan zsákmányt. 

Mintha nem is evilági lény lenne   Fotó: Fish Section, Nmnz, Te Papa

2023-ban a Costa Rica melletti vizeket kutatták a tudósok egy távirányítású mélytengeri járművel, amikor váratlanul egy olyan pelikánangolnát fedeztek fel, amely nemrég prédálhatott. Ahogy elúszott a kamera előtt, a hasi része rendkívül kitágult és arra utalt a kontúrja, hogy a pelikánangolna utolsó zsákmánya egy méretesebb mélytengeri kalmár lehetett – számoltak be a ritka megfigyelésről a kutatók, akiket a Live Science tudományos hírportál idéz. Ez a furcsa lény is jó példa arra, hogy még milyen keveset tudunk a nagy mélységek különleges, és számunkra gyakran oly félelmetes világáról.

A bizarr mélytengeri élőlény, a pelikánangolna

• rendelkezik az állatvilág testarányosan legnagyobb szájával,
• amit képes akár 180 fok szélesre kitátani,
• és a saját testtömegénél jóval nagyobb zsákmányt is könnyedén lenyel.