Tervezzük meg nyarunkat!

Újlaki Ágnes
2003. 05. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ki tud még a nyárra gondolni most, az utolsó témazáró dolgozatok, vizsgák és javító (vagy éppenséggel rontó) felelések idején? Az ilyen borongós kérdésekre azt válaszolhatjuk, hogy éppen az ilyen zaklatott napokban nyújthat némi vigaszt a tudat: mindjárt itt a nyár! S mindenképpen kikapcsolódást jelenthet, ha a tanulás után (nem helyette) végigondoljátok vágyaitokat és lehetőségeiteket, s megpróbáljátok a kettőt összhangba hozni.
A vakációnak az a különös tulajdonsága, hogy ha nincs program, csak vánszorog, ha meg valami érdekes és jó történik, pillanatok alatt véget ér. Ezért jó, ha megtervezitek, legalább nagy vonalakban, mit szeretnétek kezdeni az előttetek álló két és fél hónappal. Persze, az irányítás nem biztos, hogy a ti kezetekben lesz, hiszen terveiteket egyeztetni kell a szülőkkel és nem utolsósorban a családi költségvetéssel. De aki azt hiszi, hogy a nyár sikeressége és a ráfordított pénz egyenes arányban áll egymással, az téved. Ötlet, elszántság, jókedv – ezek a legfontosabb tényezők.
Pihenésre és szórakozásra nagy szüksége van a tanév gyötrelmeibe belerokkanó ifjúságnak! Ebben a korban mindkettő kell a feltöltődéshez. Mindkét szerepet betölti az olvasás, amit feltétlenül ajánlok, akár egy esős napon a szobádban kucorogva, akár a diófa árnyékában egy meleg délutánon. Soha ennyi könyv nem jelent még meg Magyarországon, mint manapság, s bár áruk egyre borsosabb, egy-egy jó regény, izgalmas tényirodalom még ma is megfizethető. Arról nem is beszélve, hogy a könyvtárak általában csak augusztusban zárnak be, addig pedig be lehet szerezni az olvasnivalót. Nem szoktam azzal nyaggatni a hozzám közel álló fiatalokat, hogy csak a legnemesebb műveket vegyék kézbe. Azt gondolom, az igazi könyvbolondok úgyis felfalnak minden nyomtatott betűt, legyen az újság, krimi, klasszikus vagy tényirodalom. Nem gondolom persze, hogy a fiatalok közt nagy arányban lennének ilyen megátalkodott olvasók. Ám nemegyszer voltam tanúja, hogy olyan kamaszok, akik romantikus történeteken, kalandregényeken „edződve” jöttek bele az olvasásba, később nekivágtak a nehezebb műfajoknak is.
Ha a család együtt megy nyaralni, az nagyon jó. De nem mindenhol van erre lehetőség, meg aztán a tizenévesek már szeretnének barátaikkal, osztálytársaikkal is hosszabb programot csinálni. És ha valaki nem a Kanári-szigeteknél jelöli meg igényeit, számtalan ajánlattal találkozhat. Az iskolai faliújságokon, az újságokban, az interneten sok-sok programkínálat található, s közöttük a környező országokba, vagy hazai tájakra invitáló ajánlatok is szerepelnek, akár már tíz-tizenöt ezer forintért. Igaz, nem hotelben van a szállás, hanem az általad vitt sátorban, de ez kinek venné el a kedvét? Ez a pénz sem kevés persze, ha ki kell fizetni, de a legtöbb diáknak ennél több is összejön locsolásból, szülinapi, karácsonyi rokoni borítékokból. S ennél jobb célra úgysem költhetnétek. Egyre többen vállalnak a nyár elején munkát azért, hogy majd augusztusban kicsit utazhassanak, nyaralhassanak keresetükből.
A kisebbek táborba mehetnek, de sokuknak kedvenc programja a falusi nagymamánál, a pesti keresztmamánál töltött napok, hetek, ahol meghitt, meleg környezetben, mégis sok újdonsággal találkozhatnak. Írjátok meg, ha van valami különleges ötletetek a nyárra, szívesen közkinccsé tesszük!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.