Magyar Nemzet: Csökkent a népesség
Valamennyi fontosabb népmozgalmi mutató kedvezőtlen képet mutat az egy évvel korábbihoz képest az idei év első négy hónapjában; csökkent a házasságkötések és az élveszületések száma, emelkedett a halálozásoké – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A tájékoztató szerint a népességcsökkenés mértéke meghaladta az elmúlt év január–áprilisi értéket. Az előzetes adatok alapján 2003 első négy hónapjában csaknem kilencezer házasságot kötöttek, 30 500 gyermek született és több mint 49 ezren hunytak el. A házasságkötések és a születések száma az idei év első négy hónapjában alacsonyabb volt, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Ez összességében több mint négyszázzal kevesebb esküvőt és mintegy kilencszázzal kevesebb újszülöttet jelent 2002 első négy hónapjához képest. A halálozások száma ugyanakkor mindvégig magasabb volt, mint egy évvel korábban. Így 2003 január–áprilisban mintegy négyezer fővel többen haltak meg, mint az előző év január–áprilisban. A születések csaknem háromszázalékos csökkenése és a halálozások több mint kilencszázalékos emelkedése miatt mintegy negyven százalékkal nőtt a népességfogyás mértéke – áll a KSH tájékoztatójában. Megállapították azt is: ezer élveszületésre 7,4 csecsemőhalott jutott, szemben a 2002 január–áprilisi 6,6 ezrelékkel.
Napi Gazdaság: Gyengül a deflációs veszély Németországban
Az előzetes adatok szerint jelenleg nincs deflációs veszély Németországban. Az Ifo kutatóintézet legfrissebb prognózisa szerint az idén nem nő a német gazdaság, már csak azért sem, mert az elhúzódó sztrájkhullám több nagy autógyár leállását kényszeríti ki a keleti tartományokban.
Három német tartomány tegnap közzétett előzetes inflációs adatai azt jelzik, hogy gyengül a deflációs veszély Németországban. Hessenben, Brandenburgban és Szászországban 0,1 és 0,2 százalék közötti havi, illetve 0,6-0,8 százalékos év/éves áremelkedést jegyeztek fel, ami alátámasztja a Bundesbank június eleji véleményét arról, hogy csekély a valószínűsége az árcsökkenési spirál beindulásának.
Világgazdaság: Feszültségek az áramtermelésben
A régi szenes és olajtüzelésű erőművek selejtezése miatt 2004-2005-től a magyar árampiacon kapacitáshiány alakulhat ki – közölte érdeklődésünkre Gerse Károly, a Magyar Villamos Művek Rt. vezérigazgató-helyettese. Az évtized második felében elkerülhetetlen egy nagyobb új erőmű építése.
A nemzetközi árampiacon, a liberalizációval együtt járó alacsony nagykereskedelmi árak eredményeként, bizonyos régiókban már jelenleg is komoly erőművi kapacitáshiány mutatkozik, ami, figyelembe véve az igények várható növekedését, ellátási gondokat eredményezhet Az egységes európai rendszer tagjaként ez Magyarországot is érintheti.
Budapesti Nap: A kormány gazdaságpolitikáját bírálta a Financial Times
A nemzetközi üzleti élet iránytűjének tartott gazdasági napilap szerkesztőségi cikkben bírálta a magyar kormány gazdaságpolitikáját, mert néhány nap alatt aláásta a pénzügyi stabilitásba vetett hitet. A pénzügyminisztérium szóvivője szerint azonban már túl vagyunk a lapban elemzett gondokon.
A tekintélyes brit napilap szerint a magyar pénzügyi hatóságok először csak egy kicsit le szerették volna szorítani a forint árfolyamát, ám végül is kénytelenek voltak pánikszerűen megnövelni a kamatszintet, hogy elkerüljék a nemzeti valuta túlzott leértékelődését.
Népszabadság: Zöld lámpa Pekingbe is
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megszüntette utolsó utazási figyelmeztetését is az atípusos tüdőgyulladás kapcsán. Ez azt jelenti, hogy tegnaptól Pekingbe is nyugodtan utazhat bárki, nincs reális esélye arra, hogy elkapja a betegséget. A WHO egyúttal levette Kínát másik listájáról is, amely a fertőzés által érintett területeket tartalmazza. Ez azért érdekes, mert ezt az eddigi gyakorlat szerint akkor tették meg, ha húsz egymást követő napon nem volt új megbetegedés egy országban. Kína jelenleg csak a tizenharmadik ilyen napnál tart. A listán egyébként még Tajvan és Kanada szerepel. Pekingben eddig 2521 ember betegedett meg atípusos tüdőgyulladásban, s 347-en haltak meg. A halálozási ráta az eddigi adatok szerint 6,5 százalékos volt. Érdekes, hogy ugyanez az arány a listáról egy nappal korábban lekerült Hongkong esetében 17 százalék. Szakértők szerint a jelentős eltérés az alkalmazott kezelési módok különbözőségében rejlik.
A kínai egészségügyi miniszter tegnap bejelentette, hogy a betegség szigorú megfigyelését még legalább egy évig fenntartják. (Ma egy átlagos napon legalább négyszer biztos megmérik az emberek lázát Pekingben.) Az óvatosság annál is inkább ajánlott, mert továbbra sincs gyorsteszt, amellyel megállapíthatják a betegség tényét, s nincs se gyógyszer, se védőoltás. Sokan tartanak attól, hogy az ősszel a betegség visszatérhet.
Blikk: Albert kiszáll a Fradi Rt.-ből
Szinte már alig marad ferencvárosi érzelmű személy az Üllői úton. Albert Flórián kiszáll a Fradi Rt.-ből, egyúttal lemondta igazgatótanácsi tagságát is. Az 1967-ben aranylabdás futballista döntésében nagy szerepet játszik, hogy az Üllői úti ostromállapot után őt is megtalálták. Családi háza előtt néhány elvetemült szurkoló szidalmazta kórusban.
Hajdú B. István beleállt az MLSZ-be és az akadémiákba
