Az önkormányzati rendszer és a közigazgatási szolgáltatások reformja nemzeti ügy, a parlamenti pártok közös felelőssége – emelte ki Lamperth Mónika belügyminiszter a „Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok” címmel a Fidesz-frakció által kezdeményezett vitanapot megnyitó felszólalásában.
A belügyminiszter az önkormányzati finanszírozási reform szükségességét hangsúlyozta. Szavai szerint még ebben a ciklusban megkezdik a reformot, amelynek alapja a községi, városi önkormányzatok autonómiájának megerősítése, a kistérségek kialakítása, majd a regionális közigazgatás létrehozása. Lamperth Mónika kifejtette, hogy a modern, európai Magyarország megteremtéséhez szükséges a vállalkozások és az infrastruktúra fejlesztése, valamint a tőkebevonás és a racionális gazdálkodás az önkormányzatok esetében is.
A belügyminiszter fontos és hasznos lépésnek nevezte a közalkalmazotti bérek felzárkóztatását, amellyel kapcsolatban kijelentette, hogy ezt sem a kormányoldalon, sem az ellenzéki oldalon senki nem vonta kétségbe. Ugyanakkor elismerte, hogy a béremelés jelentős terheket ró az önkormányzatokra. Megjegyezte: a terhek zömét a központi költségvetés vállalta magára, és azoknak a településeknek, amelyek nem rendelkeznek elegendő saját forrással, kiegészítő támogatást nyújt. – Ez a plusz kifizetés mára 7 milliárd forintnyi összeget jelent, és ötszáz településnek nyújt segítséget a Belügyminisztérium – mondta.
Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára az általános gazdasági helyzetnek az év első öt hónapjában tapasztalt alakulásáról szólva szolid mértékű inflációcsökkenésről és gazdasági növekedésről beszélt. Biztató jelnek tartja a beruházási mutatók javulását; a feldolgozói szektorban hosszú idő után először 4,4 százalékos növekedést regisztráltak.
Az önkormányzatokról szólva elmondta, hogy a költségvetésben a tavalyinál 35 százalékkal több, 2360 milliárd forint szerepel az önkormányzati fejezetben. A Fidesz és az MDF szónokai szerint az önkormányzati feladatok megfelelő finanszírozásához mintegy 100 milliárd forint pluszforrásra lenne szükség. Véleményük szerint a közalkalmazotti béremelésből adódó önkormányzati hiány finanszírozására rendelt alap nem tartalmaz elegendő forrást, ezért – mint kifejtették – az önkormányzatok válságos helyzetbe kerültek.
A kormánypárti hozzászólók méltatták a kormány eredményeit önkormányzatok helyzetének javításában, és sürgették az önkormányzati reform törvényi megalapozását, kérve az ellenzék együttműködését az ehhez szükséges kétharmados jogszabályok meghozatalában.
Simon Miklós (Fidesz) úgy vélte, a kormány kiszolgáltatottakká akarja tenni az önkormányzatokat, hogy később a számára kedves településeknek felülről segítséget nyújthasson. Kosztolányi Dénes (Fidesz) kifogásolta, hogy Budapest XII. kerületétől a belügyminiszter megvont egy pályázaton lakótömb-rehabilitációra elnyert 700 millió forintos támogatást. Gyapay Zoltán (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy fokozatosan elköltöznek a kistelepüléseken praktizáló házi orvosok.
Nógrádi Zoltán (Fidesz) hangot adott félelmének, hogy a kormány további forráselvonást tervez az önkormányzatoktól, és szűkíteni igyekszik azok autonómiáját. Gémesi György (MDF) hangsúlyozta, hogy idén a legsürgetőbb pénzügyi gondok orvoslására mintegy 100 milliárd forintra lenne szüksége az önkormányzatoknak. Hozzátette: nem lát azonban szándékot a kormányzati oldalban ezen gondok megoldására.
Nyugaton arról beszélnek, hogy a háborúban fel kell készülnünk gyermekeink elvesztésére + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!