Kiemelte, az elmúlt időszakban nőtt az államháztartás hiánya, 20 százalékkal emelkedett az államadósság mértéke és megtorpant a gazdasági növekedés. Hozzátette, egy év alatt 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma és kétszeresére emelkedett a folyó fizetési mérleg hiánya.
Varga Mihály szerint az utóbbi időszakban az állam aktív szereplőből passzív szereplővé vált, a tárcák pedig csak ígérgetnek, de nem cselekszenek. A politikus úgy fogalmazott, hogy a gazdasági versenyképesség területén is szomorú visszaesés tapasztalható. Mint mondta, az unióhoz csatlakozni kíván országok közül ezen a téren megelőzőzte már Magyarországot Észtország, Csehország és Bulgária is.
A működő tőke beáramlásával összefüggésben Varga Mihály külföldi sajtóorgánumok írásait idézve jelezte, hogy e területen is csökkenés észlelhető.
A pénzügyi tárca tevékenységét értékelve kitért arra, hogy adócsökkentést ígértek, de ehelyett emelték a helyi adókat és az illetékeket. Kudarcnak ítélte az egyszerűsített vállalkozói adó bevezetését. Véleménye szerint a Pénzügyminisztérium vezetése független intézményeket támadott meg, és megbomlott a monetáris és fiskális politika összhangja. A gazdasági tárca tevékenységét értékelve hangsúlyozta: az autópálya-építés annak ellenére leállt, hogy az előző kabinet az építkezés kapcsán kész terveket adott át a minisztériumnak.
Varga Mihály utalt ara, hogy Medgyessy Péter kormányfő egy nyilatkozatában kabinetje legfontosabb feladatának nevezte, hogy „nyomot hagyjanak”. – Ez a gazdaságpolitikát tekintve sikerült: féknyomot hagytak – fűzte hozzá a fideszes politikus.
Marozsán Fábián őrületes csatája helyett Tóth Tiborral foglalkozott a Davis-kupa oldala














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!