A postás állapotát kora délutánra stabilizálták a megyei kórházban, majd mentőhelikopterrel Győrbe szállították. A megtámadott postás újabb műtéteit már meg is kezdték a Pecz Aladár Kórház idegsebészetén. A Posta vezérigazgatója egymillió, a megyei rendőrkapitány pedig félmillió forint jutalmat tűzött ki annak, aki nyomravezeti őket az ügyben. A postás a Cholnoky Jenő lakótelepen, a Nagy László utcában hordott ki nyugdíjakat, amikor támadója rárontott az egyik lépcsőházban. Az ismeretlen közvetlen közelről három lövést adott le a férfira, a lövedékek egyike a fején találta el az áldozatot. A postás táskája a támadás helyszínén maradt, sőt a nyomozók pénzt is találtak benne, illetve a táska körül szétszóródva. Az azonban még továbbra sem ismert, hogy vitt-e el pénzt az elkövető a postásnál lévő több százezer forintból. Úgy tudni, az esetnek nem voltak szemtanúi, a rendőrség ennek ellenére megállapította, hogy a támadó egy 170-180 cm magas, vékony testalkatú, feltűnően kis fejű és hegyes orrú férfi lehetett. A sötét hajú támadó a vizsgálat eddigi adatai szerint farmermellényt, rövid ujjú, világoskék inget, hosszú nadrágot és sötét baseballsapkát viselt.
Györben műtik tovább a Veszprémben fejbelőtt postást
Győrben műtik tovább azt a postást, akit kedden délelőtt lőttek fejbe Veszprémben - tudta meg a HavariaPress. A 46 éves postásra tíz óra körül többeször is rálőtt egy ismeretlen támadó, a férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!