Egy húron pendüljünk-e?

Köszönettel tartozunk Arányi Miklós budapesti levélírónknak, amiért ráirányította figyelmünket egy rendkívül érdekes szóláshasználati problémára, véleményünket kérve. Mint írja, június 2-án reggel épp a Kossuth rádiót hallgatta (a férjek és feleségük közti viszonyról volt szó), s arra figyelt fel, hogy a riporter ezt mondja: „ …azt a reményt is fel kell adnunk, hogy mindenben egy húron pendülünk.” Levélírónk ezt fűzi ehhez: „Inkább azt kellett volna mondania: mindenben egyetértünk vagy ugyanúgy vélekedünk. Az egy húron pendülünk az én ismereteim szerint rosszalló értelmű. Arany János így mondta volna: egy gyékényen árulunk, de ez ma már régiesen hangzik.”
Levélírónk nem tévedett, amikor ismereteire hivatkozva rosszalló értelműnek bélyegezte a kérdéses szólást. A hétkötetes értelmező szótár csakugyan „rosszalló” stílusminősítéssel látja el, s így értelmezi: ’cinkos módjára egyetért vagy együttműködik valakivel’. Az egykötetes kéziszótár két értelmezést is ad, de egyik sem alkalmas szólásunk becsületének megvédésére, ugyanis e szótár szerint az egy húron pendül valakivel jelentése 1. éppoly hitvány, mint amaz; 2. cinkosa neki. O. Nagy Gábor Magyar szólások és közmondások című munkájában pedig ugyancsak két értelmezéssel találkozunk, mégpedig ezekkel: 1. valamely kérdésben ugyanazt a nem helyes vagy nem tisztességes álláspontot foglalják el; 2. egyik sem különb a másiknál, egyformán hitványak. Mindezek alapján magam is csak azt ajánlhatom, hogy olyan helyzetekre, emberi kapcsolatokra, amelyeket éppen a mindenben való egyetértés, a teljes összhang s – ha kimondatlanul is – a hamisságtól, cinkosságtól való mentesség – jellemez, lehetőleg ne az egy húron pendülnek, egy húron pendül valakivel szólásformák valamelyikét válasszuk, hanem inkább mondjuk azt: egy hullámhosszon vagyunk, egy nyelven beszélünk, meg amiket levélírónk ajánlott.
Anélkül, hogy tanácsomat megváltoztatnám, ehhez azért hasznosnak érzek két kiegészítő észrevételt. Az egyik az, hogy az egy húron pendülnek szólás leghagyományosabb szólásformáink közé tartozik, s a régi nyelvben többnyire nem járt vele az a rosszalló mellékíz, amelyet az utóbbi évtizedek szótárai – egyébként jogosan – neki tulajdonítanak. Nemrég elhunyt, kitűnő tudósunk, Hadrovics László a magyar szólások történetét vizsgáló, értékes munkájában egészen természetesnek tekintette, hogy az egy húron pendülés az egyetértést, az összhangot érzékelteti. Mint írta: „A húrt összeigazítani annyit jelentett, mint valakivel egyezségre jutni.” Álljon itt példának Tarnóczi István Bécsben, 1685-ben kiadott, Jó akarat című könyvéből a következő mondat: „Az egymással megegyezett akaratnak és elmének igyekezeti (=igyekezete) egy húron pendül.” Ebben a komoly, filozofikus szövegben feltételezhet bármelyikünk is bármilyen rosszalló ízt?
A második megjegyzés: az egy húron pendülnek formához hasonló, egyetértést, összetartozást jelentő szólások majd’ mindegyikének lehet, illetve van is hasonló rosszalló mellékíze, főleg ha a szólás már jócskán elterjedt. Éppen azért nem ajánlhattam helyette olyan, szintén hagyományos, nagy múltú szólásokat, mint egy hajóban eveznek, egy követ fújnak vagy egy gyékényen árulnak, mert szótáraink szerint – már az idei könyvhétre megjelent, Magyar szólástár című hatalmas munkát is közéjük értve – ezek a szólások is éreztethetnek rosszallást, kifejezhetnek cinkos összejátszást is, azaz használatukkor ezekkel is csínján kell bánni.
Igen. Még azzal az egy gyékényen árulnak szólással is, amelyet levélírónk nem rosszalló íze, csupán régies volta miatt nem érzett igazán jó megfelelőnek.