„A tudás az a hajtóerő, amely lehetővé teszi Magyarország felemelkedését, és azt, hogy az Európában zajló kemény versenyben helyt tudjunk állni” –fogalmazott.
Szent Istvánra emlékezve a miniszter hangsúlyozta: a kereszténység felvétele és az államalapítás az a két kulcsszó, amelyek köré csoportosítani lehet mindazt, amit Szent István tett.
Magyar Bálint szerint Szent István esélyt teremtett a magyarság számára a megmaradáshoz, hiszen lényegében verseny zajlott már akkor is Európában.
Hozzátette: a tét az volt, hogy mely népek képesek megújulni, új értékeket és gondolatokat befogadni, s az ezekhez szükséges intézményeket megteremteni.
„Nem jogtalan az Európai Unióba kerülésünk összevetése az államalapítással, hiszen az intézményeknek az a változása és az értékrendszereknek az a harmóniája, amely az unióban kezd kialakulni, ahhoz a harmóniához hasonlít, amelyet a kereszténység összefogó ereje jelentett az ezer évvel ezelőtti Európában” –mondta Magyar Bálint.

Steve Bannon: „Vagy van országod, vagy nincs országod”