Növekvő német deficitről ír a Handelsbaltt

A Handelsblatt című német gazdasági-pénzügyi lap szerint Németországnak a GDP-hez mért államháztartási hiánya az év első félévében mintegy 3,7 százalékot tett ki. Így az ország az idén sem tartja be azt a kritériumot, amely szerint az euróövezethez tartozó országokban.

MNO
2003. 08. 23. 10:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Handelsblatt a német statisztikai hivatal belső számításaira hivatkozva tette közzé az adatot, s feltételezte, hogy az ország az idén sem tartja be azt a kritériumot, amely szerint az euróövezethez tartozó országokban az államháztartási deficit nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát. A kritériumot a kilencvenes évek második felében a németek sürgetésére állapították meg.

Tavaly 3,6 százalék volt a német deficit a GDP-hez viszonyítva. A pénzügyminisztérium egyik szóvivője a Handelsblatt adatát úgy kommentálta, hogy egy féléves adat keveset mond, már csak azért is, mert a bevételek és a kiadások egyenetlenül oszlanak meg az év során. „Féléves adatból nem lehet komoly következtetést levonni az egész évre nézve” – közölte a szóvivő.

A Handelsblatt arról is beszámolt, hogy 2003 első hat hónapjában a szövetségi kormányzat, a tartományok és a helyi kormányzatok együttesen 38,45 milliárd euró új belső adósságot halmoztak fel, 560 millióval nagyobbat, mint a megelőző év első felében. (FigyelőNet, MTI-Eco)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.