A második negyedben 0,1 százalékkal csökkent a GDP az első negyedhez képest, és 0,6 százalékkal apadt a tavalyi második negyedhez képest – közölték a szövetségi statisztikai hivatalban csütörtökön végleges adatként. Az eredmény megegyezet az előzetessel. Az első negyedben 0,2 százalékos volt a negyedévi lassulás, de akkor még 0,4 százalékos növekedést mértek (az előzetesen közölt 0,5 százalékos többlet helyett) az egy évvel korábbihoz képest. A tavalyi utolsó negyedben a gazdaság stagnált az előző negyedhez képest, és a GDP 0,5 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit.
Németország gazdasága 0,2 százalékkal nőtt tavaly. Az 1993-as recesszió óta ez volt legalacsonyobb növekedési ütem, akkor 1,1 százalékkal esett vissza a német GDP. A legnagyobb euróövezeti gazdaság 2001-ben 0,6 százalékkal, 2000-ben 2,9 százalékkal bővült. Az OECD idén 0,3 százalékos, jövőre 1,7 százalékos gazdaságnövekedésre számít Németországban. Az Európai Bizottság szerint az idén a német GDP 0,4 százalékkal, jövőre 2,0 százalékkal bővülhet. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) várakozása 0,5 százalék, illetve jövőre 1,9 százalék. A német kormány változatlanul 0,75 százalékos többletet jósol idénre.
Technikai recesszió utoljára 2001 második felében volt Németországban, de a mostani első félévinél enyhébb. Sok szakértő szerint azonban már látszik a fény az alagút végén. A mannheimi Európai Gazdaságkutató Intézet (ZEW) németországi konjunktúramutatója nyolcadik hónapja emelkedik egyvégtében. A ZEW mintegy háromszáz intézményi befektető és közgazdász véleményére alapozott mutatója augusztusról 52,5 pont – közölték kedden az intézetben.
Az előző hónapban 20,6 ponttal 41,9 pontra javult a mutató. „A konjunktúravárakozások mutatója tovább emelkedik a 33 pontos hosszú távú átlagához képest, erősítve a meggyőződést, hogy a jövő év elején gazdasági fellendülés várható Németországban” – írták a ZEW elemzői az adatot kísérő kommentárjukban. A német Ifo gazdaságkutató intézet már július végén felfelé módosította a jövő évi gazdasági növekedésre szóló előrejelzését: 1,7 százalékos hazai össztermék-növekedést becsül jövőre Németországban, az egy hónappal korábban jósolt 1,5 százalék helyett.
Az Ifo jobban figyelt üzleti bizalmi mutatója júliusról 89,2 pont volt. Júniusban a bizalmi mutató 88,8 pont volt, a májusi 87,6 pont, az áprilisi 86,6 pont, a márciusi 88,1 pont, a februári 88,9 pont és a januári 87,4 pont után. (FigyelőNet, MTI-Eco)
Sportszerűtlen? Kemény üzenet: nem kér Izraelből Spanyolország
