Járai jövőre 6,5 százalékos inflációt jósol

Gyors, de elérhető cél az euró bevezetése Magyarországon 2008-ban - jelentette ki Járai Zsigmond szerdán Debrecenben egy sajtóbeszélgetésen.

MTI
2003. 10. 15. 15:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A gazdaság mai helyzetéből ez még nem következik, de a következő négy év fegyelmezett pénz- és gazdaságpolitikájával elérhető” – tette hozzá Járai Zsigmond.

A jegybank elnöke ugyanakkor kockázatosnak nevezte az esetleges késést.

A jövő évi átlagos infláció a jegybank szerint 6,5 százalék lesz. Járai úgy vélte, hogy az 5,5-6 százalékos kormányzati prognózis alábecsült, a 7,5 százalékos KSH előrejelzés pedig felülbecsült.

A jövő évi áfaemelkedés egyszeri inflációs tényező, amit „nem lenne érdemes forinterősítéssel ellensúlyozni”.

Véleménye szerint 2005 elején az éves infláció ismét visszatér a 4 százalék körüli szintre.

Járai Zsigmond szerint, ha a gazdaság elhiszi, hogy csökken az infláció, akkor a bérek kordában tartásával az meg is valósul, s nincs szükség monetáris beavatkozásra.

A 2005-ös inflációs célt közösen szeretnék kialakítani a kormánnyal.

A jegybank elnöke korrektnek nevezte az MNB és a kormány munkakapcsolatát. A kormány részéről soha nem tapasztalt nyomást az eltávolítására, mint ahogy lemondani sem akart.

„A független intézmények fenntartása alapvető egy demokratikus országban” – mondta a jegybank elnöke.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.