A MÁV Rt. reformjáról való egyeztetés mihamarabbi megkezdését követeli Medgyessy Péterhez írt levelében a VSZ, amely elfogadhatlannak tartja a kormány döntését, miszerint 2006-ig tizenegyezer vasutast bocsátanának el úgy, hogy a technológiai fejlesztésekre nem ad pénzt a kabinet.
- Ez rövidtávon a szolgáltatások színvonalának további romlását, hosszútávon pedig a magyar vasút megszűnését jelentheti – fogalmazott Simon Dezső. A VSZ elnöke hangsúlyozta, hogy az uniós csatlakozás után a magyar vasútvonalak „nyitottá válnak”, s megfelelő fejlesztések nélkül a MÁV nem veheti fel a versenyt a külföldi társaságokkal.
Mivel Csillag István közlekedési miniszter még csak válaszra sem méltatta az őt már több ízben megkereső szakszervezetet, a VSZ Medgyessy Péterhez fordul segítségért a tárgyalások azonnali megkezdése érdekében. Az érdekvédők azonban nem a vasúttársasággal, hanem a „vasutasok és az utasok számára kezdvezőtlen döntést meghozó” kormánnyal kívánnak egyeztetni.
A VSZ ragaszkodik ahhoz, hogy a kabinet biztosítsa a technikai fejlesztések végrehajtásához szükséges forrásokat, illetve, hogy a negyvenöt év feletti nőket és az ötven év feletti férfiakat semmiképpen ne bocsájtsák el a vasúttársaságtól.
Simon Dezső emlékeztetett arra, hogy miniszterelnök-jelöltként Medgyessy Péter kötelezettséget vállalt a szakszervezetekkel való érdemi párbeszédre. A VSZ december 17-i válaszmányi ülésén, az addig történteket összegezve dönt a további lépésekről. Bár a tagság között végzett felmérés szerint a vasutasok zöme csupán dolgozni szeretne, a válaszokból az is kiderül, hogy a munkavállallók többsége akár sztrájkolni is kész azért, hogy ezt továbbra is megtehesse.
Újabb balos párt adta fel a harcot: önállóan sosem indultak, úgy tűnik már nem is fognak















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!