Kárpátalján nem tudják megfizetni az InterCity-t

December 14-én első ízben gördült a Kárpátalján lévő csapi vasútállomásra a Latorca InterCity járat szerelvénye. A vonat azonban hajnalban üresen indult Budapestre. Az esti érkezés történelmi pillanatát nagy érdeklődés övezte, ám a vonatot ezúttal sem magas rangú fogadóbizottság, sem egyéb ünneplés nem várta, a sajtó képviselői pedig többen voltak, mint az utasok.

Tar Zsuzsanna
2003. 12. 28. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapest–Keleti pályaudvarról érkező vonatról mindössze tíz utas szállt le, akik elégedetten ecsetelték az utazás körülményeit.
- Három óra után öt perccel indultunk a Keletiből. A vonat gyors, halk és csak néhány helyen áll meg, ami lerövidíti a menetidőt. A kocsi kényelmes, tiszta, légkondicionált, szerintem mindenképpen megéri azt a 440 Ft-ot, amit helyjegyként utána kell fizetni a menetjegy árának. Az országhatáron csak két kocsi jön át, amire jó előre figyelmeztettek a kalauzok. Záhonyban mindössze negyedórát álltunk, így a korábbiakhoz képest meglepően hamar „átjutottunk” a határon – nyilatkozta Jőrös István, a Latorca első utasainak egyike.

Hallva az élménybeszámolót, a Kárpátalja munkatársa is szeretett volna jegyet váltani az új vonatra. A jegypénztárnál azonban legnagyobb közölték: egyelőre nincs jegyárusítás a másnap hajnalban induló Inter City járatra, így a menetdíj árára vonatkozóan sem tudnak információval szolgálni. A Latorca szolgálatot teljesítő kalauza elmondta: Záhonyban problémamentes a jegykiadás, a Csapról való visszaúton pedig elvileg a vonaton is váltható menetjegy. A tapasztalatok szerint azonban a gyakorlat egészen más, miután azokat, akik nem rendelkeznek menetjeggyel, rendszerint be sem engedik az állomásépületben található vámterületre.

A lap értesülései szerint a két ország illetékes minisztériumai között eddig nem született konkrét megállapodás a Latorca Inter City menetjegykiadására és jegyáraira vonatkozóan. Az ukrán fél egyelőre a jelenleg érvényben lévő nemzetközi tarifák szerint számítja a jegy árát, mivel a vonat nemzetközi viszonylatban közlekedik. A csapi utastájékoztatónál elmondták: a Latorcára váltható menetjegy nemzetközi díjszabású. Ez Csap és Záhony között 3,2 eurónak megfelelő összeget jelent.

Záhonyban ugyanakkor a kalauzoktól már magyarországi, belföldi díjszabás szerinti jegyet is lehet váltani, s mivel a Kárpátalja információi szerint hajnalban fél órát áll a vonat Záhonyban, így jut idő a jegyváltásra. A vonaton váltott menetjegy ára Záhony és Budapest között 2490 forint. A Záhonyban váltott, Csapig szóló menettérti jegy ára ugyancsak 3,2 euró, ami 864 forint, plusz 440 forint a helyjegy ára. A magyar igazolvánnyal igénybe vehető kedvezmény kizárólag belföldi utazásra szól (Magyarország területére), így Csap–Záhony viszonylatban ez a kedvezmény, valamint a diák- és közalkalmazotti kedvezmény nincs érvényben.

A MÁV illetékesétől közölte: a magyar fél 2 euróra kívánja csökkenteni a Záhony és Csap közötti menetjegy árát, emellett eltekintene a másodszori helyjegyváltástól is. Egyelőre azonban marad a nemzetközi ár. Csak legyen, aki megfizesse...

Forrás: Kárpátalja

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.