Kovács: Magyarország elégedett lehet az EU-csúccsal

Több fontos döntés is született a hét végi brüsszeli EU-csúcson, Magyarország és Szlovákia is megállapodott a kedvezménytörvény szlovákiai alkalmazásáról - mondta újságíróknak Kovács László.

MTI
2003. 12. 14. 17:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar szempontból elégedettek lehetünk„- fogalmazott a külügyminiszter a Brüsszelben tartott európai uniós csúcstalálkozó kapcsán.

A döntések közül kiemelte a Budapest-Bécs vasútvonalat, illetve az 5-ös közlekedési folyosót érintő határozatokat, az európai biztonsági stratégiát, továbbá az unió bővítésével, így Románia és Bulgária csatlakozásával, valamint a Horvátországgal megindítandó tárgyalásokat.

Kovács László szavai szerint nem közeledtek az álláspontok az unió alkotmányos szerződéséről folyó tárgyalásokon. Mint nyilatkozta, a magyar szempontból fontos kérdések ugyanakkor már benne vannak a szövegben. Kovács ezek közül kiemelte a kisebbségekről szóló passzust, mely – fogalmazott – minden ország számára elfogadható.

Kovács László végezetül elmondta: szlovák kollégájával aláírta azt a megállapodást, amely a kedvezménytörvény szlovákiai alkalmazását, a kedvezmények eljuttatását rögzíti.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.