Magyarország versenyképessége romlott a régióban

Az elmúlt két évben a közép-európai csatlakozásra váró országok mindegyikében romlott a versenyképesség, ám Magyarországon a költség-versenyképességet tekintve nagyobb mértékben romlott a helyzet, mint a régió többi államában. Ugyanakkor a magyarországi bérszínvonal még mindig nem tekinthető kiugróan magasnak, sőt alatta marad a cseh-, a lengyel- és természetesen a térségben vezető szlovén bérszínvonalnak - jelenti a FigyelőNet és az MTI-Eco.

Az International Center for Economic Growth (ICEG) európai központjának tanulmánya szerint a hazai valutában számított termékegységre eső munkaköltség mind az öt gazdaságban (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia) emelkedett, jelezve, hogy az átlagos bruttó bérek növekedése meghaladta a munkatermelékenység emelkedését.

Ez a tendencia romló külső környezet, kedvezőtlenebbé váló konjunkturális kilátások mellett gyorsult fel: a termékegységre eső munkaköltség (ULC) növekedése például Lengyelországban 2001-2002-ben 12,1 százalék volt, szemben a 1999-2000-ben mért 8,2 százalékkal, míg Szlovákiában ezek az adatok 11,2 százalék és 5,4 százalék voltak.

Az ULC mutató romlása Magyarországon volt a legerőteljesebb: 2001-2002-ben nemzeti valutában összességében 30,3 százalékkal nőtt, míg a többi államban 11,5-17,8 százalék között szóródott. A termékegységre eső munkaköltség alakulására a termelékenység és a bérek változása egyaránt hat.

A nemzetgazdasági szintű termelékenység növekedése mindenhol lelassult az elmúlt két évben, Szlovákiát kivéve, ahol az elmúlt években következett be a foglalkoztatási szerkezet jelentős racionalizálása, ami a foglalkoztatás csökkenésével és a munkanélküliség növekedésével párosult.

A többi gazdaságban ez korábban történt meg, így azokban a termelékenység növekedésének lassulása mögött a stagnáló, vagy lassan bővülő foglalkoztatás mellett a lassuló GDP-növekedés állt. A bérek alakulása elszakadt a munkatermelékenység változásától: a bruttó bérek a vizsgált országokban hazai valutában 2001-2002-ben 16,6 százalék (Csehország) és 39,3 százalék (Magyarország) között
nőttek. Ennek nyomán emelkedtek a reálbérek, illetve tágult a reálbérek és a termelékenység növekedése közötti rés.

A versenyszféra számára a nominális bérek növekedéséből származó terhet a termelői árindexszel (PPI-vel) deflált reálbérek alakulása tükrözi. Ez a mutató 2001-2002-ben mérsékelten, 7,1-9,4 százalék között nőtt Csehországban, Szlovákiában és Szlovéniában, 17 százalékkal Lengyelországban, és több mint 33 százalékkal Magyarországon.

Az ICEG tanulmánya szerint a reálbérek növekedése 2001-2002-ben Szlovákiában összességben 2,4 százalékkal haladta meg a munkatermelékenységét, míg Magyarországon 26,8 százalékkal. A közép-európai államokban a munkatermelékenység nemzetgazdasági szinten az elmúlt 2 évben változatlanul kedvezően alakult, bár az export és a növekedés szempontjából húzóágazatnak minősülő feldolgozóiparban erőteljesen csökkent. Ez különösen Magyarországon volt érzékelhető: miközben 1999-2000-ben a feldolgozóipari munkatermelékenység növekedése a négy másik ország átlagát 2-2,5-szer haladta meg, addig 2001-2002-ben elmaradt azoktól.

A termelékenység lassuló növekedése mögött Magyarországon a beruházások lassuló dinamikája és a nettó közvetlen tőkebefektetések mérséklődő beáramlása áll. A hazai vállalatok nemzetközi piacokon mért költség-versenyképességének alakulása szempontjából meghatározó a termékegységre jutó munkaköltség (ULC) euróban számított változása. Ez fontos az importáló országokkal történő összevetésben, valamint az exportpiacokon versenytársként megjelenő harmadik országok termelőivel történő összehasonlításban.

A közép-európai gazdaságokban az euróban mért ULC gyorsuló ütemben emelkedett 1999-2002 között. Az öt ország átlagában a termékegységre jutó munkaköltség 4,8 százalékkal nőtt 1999-ben, 9 százalékkal 2001-ben és közel 10,5 százalékkal 2002-ben, míg 2001-2002 átlagában az euróban vett termékegységre jutó munkaköltség 20,4 százalékkal nőtt.

Magyarországon a mutató növekedése folyamatosan kétszeresen meghaladta a négy másik országét és a különbség 1999 és 2002 között növekedett is: míg 1999-ben az euróban számított ULC növekedése Magyarországon 7,4 százalék, a négy másik ország átlagában 4,2 százalék volt, addig 2002-ben a 20,2 százalékos hazai növekedéshez átlagosan 7,7 százalékos társult a négy másik államban.

A másik eltérés, hogy Csehország, Szlovákia és különösen Lengyelország esetében az euróban vett termékegységre jutó munkaköltség alakulása mögött döntő tényező az árfolyam erősödése volt, míg Magyarországon az emelkedést főként a bérköltségek emelkedése okozta, és csak kisebb mértékben járult hozzá a felértékelődés. Magyarországon mind a hazai valutában vett termékegységre jutó munkaköltség), mind az euróban számított ULC kedvezőtlen változását eredményezte az előző döntő szerepével, miközben Szlovénia és 2002-ben Lengyelország esetében az árfolyam gyengülése enyhítette a költségnövekedésben megtestesülő nyomást.

Miközben nem csak 2001-2002-ben, de az 1999-2002 közötti időszakban is az euróban számított bérek növekedése meghaladta a csatlakozó államokét, a hazai bérszínvonal még mindig nem tekinthető kiugróan magasnak, sőt alatta marad a cseh-, a lengyel- és természetesen a térségben vezető szlovén bérszínvonalnak – mutat rá az ICEG tanulmánya.

Csehország, Magyarország és Lengyelország esetében az elmúlt 3-4 évben erőteljes bérfelzárkózás következett be az euróban vett szlovén szinthez, elsősorban a nominális bérek hazai növekedése, és a nemzeti valuták csehországi és lengyelországi felértékelődése miatt. Ugyanakkor Szlovákiában a bérszínvonal még mindig jóval a csatlakozó közép-európai országok átlaga alatt van, ami részben magyarázat is az ország növekvő tőkevonzó képességére.