A vád szerint Bácskai János – aki jelenleg a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett főigazgatója – bűnpártolást követett el azzal tavaly nyáron, hogy bár rendelkezett információkkal a Kulcsár Attila, a K and H Equities brókere által elkövetett bűncselekményekről, fellépett annak érdekében, hogy az arra utaló iratok ne kerüljenek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének birtokába.
Az államtitoksértést pedig azzal követte el a vádlott az ügyészség szerint, hogy a munkahelyéről hazavitt egy szigorúan titkos minősítésű iratot, és azt az íróasztalán találták meg a Kulcsár-ügyben házkutatást tartó katonai ügyészek.
Vádbeszédében az ügyész felfüggesztett szabadságvesztést, illetve mellékbüntetésként lefokozást indítványozott. A védő ugyanakkor a vád megalapozatlansága miatt felmentést kért.
MTI
Bűnösnek találták Bácskait a hivatali visszaélés vádjában
Hivatali visszaélésben bűnösnek találta, ezért lefokozással sújtotta, ugyanakkor felmentette a gondatlan államtitoksértés vádja alól a Kulcsár-üggyel összefüggésben megvádolt Bácskai János dandártábornokot pénteken kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!