Az iskola bezárása, esetleges áttelepítése ellen szóló petíciót és több, mint 7700 tiltakozó aláírást adott át kedden a szekszárdi Garay János Ének-zenei Általános Iskola szülői munkaközössége a város polgármesterének, Kocsis Imre Antalnak.
A petíció megfogalmazza, hogy a szülők nem kaptak egyértelmű választ az iskolát érintő kérdésekre. Érvelnek azzal is, az intézményt a polgárok 125 éve építtették saját pénzükből. Mint a tüntetők az MTI-nek hangsúlyozták, a Garay országosan és nemzetközileg elismert eredményekkel büszkélkedhet a művészeti oktatásban.
Támogatják az iskolavezetésnek a városhoz benyújtott ésszerűsítési javaslatait, amelyek belső takarékossági intézkedéseket, illetőleg az intézmény művészeti iskolává fejlesztését tartalmazzák. Kérik, hogy a képviselők az iskolát érintő kérdésben a csütörtöki közgyűlésen név szerint szavazzanak, illetőleg kilátásba helyezték népszavazási kezdeményezésüket.
A polgármester átvette a kérelmet és az aláírásokat és bejelentette, hogy a közgyűlési előterjesztés szerint az iskola jövőre két új osztályt indíthat. A szülők kérdésére azonban, hogy melyik épületben, nem kívánt válaszolni. Bármikor szívesen válaszol a kérdésekre egy ilyen céllal megrendezett fórumon, mondta Kocsis Imre Antal.
Iskolabezárás ellen tüntettek Szekszárdon
Szekszárdon a Garay János Ének-zenei Általános Iskola bezárása ellen tüntetett a szülői munkaközösség, és petíciót nyújtottak be a város polgármesterének. Az iskola nemzetközileg elismert eredményekkel büszkélkedhet, ezért a szülők szeretnék, ha művészeti iskolává fejlesztenék.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!