Menedék-díjban részesíti Békéscsaba Önkormányzatát és lakosságát az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi Képviselete (UNHCR). A 2003. évi Menedék-díjjal a városnak és lakóinak humanitárius elkötelezettségét ismerik el, amellyel az ott élő menekülteket segítik – mutatott rá Francoise Lauritzen képviseletvezető a város polgármesterének írt levelében.
Békéscsabán már 15 éve működik a menekültbefogadó állomás és tavaly óta megnyitotta kapuit a kísérő nélküli menekült gyermekeket befogadó állomás is. A Menedék-díjjal 2.500 dollár jár. Azt Békéscsaba olyan célokra fordítja, amelyekért egyébként a város az elismerést megkapta.
A Menedék-díjat az UNHCR magyarországi képviselete 1995-ben alapította, hogy elismerését fejezze ki a menekültek érdekében, illetve az általános emberi jogok védelmében kiemelkedő eredményeket elért magyar személyek, intézmények, szervezetek munkájáért.
Eddig Siklós és Harkány Önkormányzatai (1995), a Magyar Helsinki Bizottság (1996), a német „Den Krieg Überleben” nevű civil szervezet (1997), az Állampolgári jogok Országgyűlési Biztosának Hivatala (1998), a Duna televízió (1999), dr. Nagy Boldizsár jogászprofesszor (ELTE), megosztva a debreceni Csapókerti Általános Iskolával (2000), a Fővárosi Bíróság (2001) és Budapest Főpolgármesteri Hivatala (2002) részesült ebben az elismerésben.
Menedék-díjat kap Békéscsaba
Az UNHCR magyarországi képviselete 1995-ben azzal a céllal alapította a Menedék-díjat, hogy elismerését fejezze ki a menekültek érdekében, illetve az általános emberi jogok védelmében kiemelkedő eredményeket elért magyar személyek, intézmények, szervezetek munkájáért. Ezúttal Békéscsabát érte a megtiszteltetés.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!