Ron Werber szelíd, szolíd, decens úriember, aki oly távol áll mindennemű agressziótól, mint Makó a New York–Tel Aviv-tengelytől. Ennek ellenére a derék férfiút sokan nem kedvelik hazánkban, sőt, mit szépítsük a dolgot, számosan egyenesen utálják. Kijelenthetjük, mindenki, aki ilyesféleképpen érez, igazságtalan Ron Werberrel szemben. Ma már tudjuk, a kiváló tanácsadó a látszatok és a lehangoló körülmények fatális összjátékának szeplőtelen áldozata. Hogy honnan tudjuk? Természetesen onnan, hogy Kovács László volt oly készséges, és felvilágosított minket. Mondá pedig Kovács László a Népszabadság riporterének: „Szerintem inkább a Fidesz a specialista Werber démonizálásában.” Kevés szóból is ért a magyar ember. Ha eddig azt hittük, hogy Werber áll a hazugságokra építő, az ellenfelet minden áron lejárató, szocialista kitörések hátterében, akkor ideje, hogy felülbíráljuk sejtésekre épülő nézeteinket. Werber tiszta és makulátlan, egyedül a Fidesz próbálja befeketíteni. Hálásak lehetünk Kovács Lászlónak, hogy felnyitotta a szemünket, s nem hagy minket továbbra is tévelyegni. Kovács szavait – mint mindig – isszuk és hisszük. Elhisszük, hogy nem Werber ötlete volt a 23 millió román vendégmunkással való riogatás, nem volt semmi köze a köteles tüntetéshez, a választási manipulációkhoz, s még a demecseri bravúr sem az ő géniuszát dicséri.
Kovács Lászlónak elhisszük, hogy az MSZP-nek semmiféle kétes tisztaságú, alantas módszer kiagyalásához és alkalmazásához, nincs szüksége Werberre, egyáltalán semmiféle külső segítségre. Mindenre képesek ők, saját erőből is. Eleve ilyen a stílusuk. A stílusuk, amire roppant büszkék. Kovács szerint, az EU-ban „az a politikai stílus, amely jellemző ránk, eredményesebb érdekérvényesítést biztosít, mint az arrogancia, a kioktatás, a konfrontáció”. Ez a kijelentés, önmagában igaz. Más kérdés, hogy Kovács milyen alapon minősíti arroganciának, mi egyébnek a határozottságot, a nemzeti érdekek következetes védelmét?
Ez is a stílushoz tartozik. Ugyanakkor félő, hogy a kifelé mutatott lakáj tempó és a hazai sárdobáló, rágalmazó agresszivitás elegye valóban eredményes lehet az unióban. Ha mi, magyarok nem is profitálunk azokból az eredményekből, az unió mindenképpen.
Nincs új a nap alatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!