A Mol augusztus végéig várja az ajánlatokat

Augusztus közepére, végére várja a Mol az ajánlatokat a gázüzletágban működő leányvállataival kapcsolatban a cégektől, amelyek az adatszobában tanulmányozhatták a vállalatok adatait – mondta Mosonyi György, a Mol Rt. vezérigazgatója. Mosonyi arról nem nyilatkozott, hogy mely cégek jelentek meg az adatszobában – adta hírül a FigyelőNet.

MNO
2004. 07. 08. 16:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mol az egyaránt 100 százalékos tulajdonában lévő Földgáztároló Rt., Földgázszállító Rt., és a Földgázellátó Rt. esetében vizsgálja az esetleges értékesítést, vagy partnerbevonást. Mosonyi úgy vélte, az ajánlatok és alternatív ötletek beérkezése után kezdődnek majd a tárgyalások, azaz erősen eltúlzott az a piaci várakozás, miszerint augusztus végére döntések születhetnek.

A vezérigazgató elmondta, a Mol a majdani döntés meghozatalakor azt mérlegeli majd, hogy a cégek által termelt cashflow, illetve az esetleges eladásból származó bevétel eredőjeként, hogyan termelődik a legnagyobb érték a Mol részvényesei számára.

Mosonyi szerint az esetleges bevétel elsősorban a Mol kitermelési potenciáljának növelését, valamint az INA részesedés növelését szolgálhatja, amennyiben a későbbiek során a horvát állam olyan döntést hoz, amely lehetőséget ad a mostani 25 százalékos részesedés növelésére.

Mosonyi további befektetési lehetőségként említette a szerbiai, romániai és szlovéniai benzinkút fejlesztéseket, valamint a szlovákiai benzinkút felújításokat.

A vezérigazgató a most lezárult második negyedévvel kapcsolatban nem nyilatkozott, a Jukosz-üggyel kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy az olajszállítások a szerződések szerint zajlanak és semmilyen ok nincs a aggodalomra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.