„Amiért a kormány felelős, ott nem történik semmi érdemleges”

Varga Mihály egykori pénzügyminiszter, a Fidesz országgyűlési képviselője, a költségvetési bizottság elnöke a Magyar Televízió reggeli műsorában a költségvetési bizottság eredménytelen üléséről, a gazdasági növekedésről és a kormányülésről beszélt.

Kisberk Szabolcs
2004. 07. 08. 15:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem jelent sem a miniszterelnök, sem a koalíciós képviselők a költségvetési bizottság ülésén, melyen az iraki szerepvállalásról akartak tárgyalni. Ön valóban úgy gondolta, hogy eljönnek a kormánypárti képviselők, és a miniszterelnök – hangzott a műsorvezető első kérdése.

Ha a bizottság kétötöde kezdeményez egy meghallgatást, akkor az elnöknek a házszabály alapján kötelessége azt összehívni. Igazán én se reménykedtem abban, hogy ebből komoly bizottsági ülés lesz, de jogszabályi kötelességem volt összehívni. Azt azonban fájlalom, hogy a miniszterelnök úr még levélben sem válaszolt a megkeresésre – jelentette ki Varga Mihály. Véleményem szerint a kormánypárti képviselők meg akarták menteni Medgyessy Pétert, a kényelmetlen, kínos kérdésektől.

A Fidesz azt mondta, hogy eredménytelen volt a miniszterelnök amerikai tárgyalása – vetette fel a műsorvezető.

A Fidesz valóban azt állítja, hogy eredménytelen volt ez az út, Medgyessy Péter viszont azt mondja, hogy nagyon sikeres volt. A bizottsági ülésen ezt szerettük volna megbeszélni – fogalmazott az egykori pénzügyminiszter.

Lát arra reális esélyt, hogy megegyeznek a nagyobbik kormányzó párttal, esetleg a kisebbik koalíciós partnerrel is, hogy kötelező legyen a bizottságok előtti megjelenés – tették fel a kérdést.

Ezt a házszabályban vagy más jogszabályokban lehetne szabályozni. A magyar miniszterelnök, vagy bárki más nem nekünk tesz szívességet azzal, hogy megjelenik a bizottsági ülésen, hanem a magyar adófizetőknek – fűzte hozzá a költségvetési bizottság elnöke.

A tegnapi kormányülésen a jövő évi költségvetés sarokpontjairól tárgyalt a kabinet, aminek egyik fontos eleme lesz az adócsökkentés – hangzott a felvetés.

Örömmel értesültünk róla, hogy volt kormányülés, és gazdasági kérdésekkel is foglalkoztak. Tegnap azonban megjelent egy másik adat is, amely az államháztartási hiányra vonatkozik, és amelyből kiderül, hogy az államháztartás tekintetébe az egész évre tervezett hiány nyolcvankét százalékát értük már el, a központi költségvetésnek a hiánya pedig elérte a száz százalékot – jelentette ki Varga Mihály.

Nem fenyeget az a veszély, hogy két év múlva, amikor esetleg kormányra kerülnek, nem fogják tudni elérni azt, amit ilyen nagy, erőteljes propagandával hirdettek – kérdezte a műsorvezető.

Az a veszély valóban fönnáll, hogy az államháztartás-stabilizáció nem sikerül. Az elmúlt két évbe sem sikerült, a hiány újra és újra rekordokat dönt. Elképzelhető, hogy 2006-ban, hiába áll elő egy jó választási programmal a Fidesz, teljesen más helyzet lesz, amihez már nem lesz adekvát az a program, tehát 2006-ban mérleget kell majd vonni az ország akkori helyzetéről, és abból lehet valamilyen terápiát felállítani – mondta Varga Mihály.

Nem ítéli biztató jelnek, hogy elkezdődött a gazdasági növekedés – hangzott a kérdés.

Ez nagyon kedvező jel, tényleg elindult valami a magyar gazdaságban. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy két pályán futnak az események. A magánszektor és a versenyszféra kezd alkalmazkodni ehhez a helyzethez ugyanakkor, amiért a kormány a felelős, vagyis az államháztartás számai, államadósság, államháztartási hiány, a pénzromlás mértéke ott nem történik semmi érdemleges.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.