A társaság tagjai közül 18 ember jelenleg előzetes letartóztatásban van, másik három gyanúsított más ügyből kifolyólag jogerős szabadságvesztését tölti, egy fővel szemben pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el. A nyomozás eddigi adatai szerint a banda bűnlajstromát legalább 130 autó ellopása terheli, ám még vizsgálják a banda kapcsolatát húsz másik hasonló kocsilopással is. Minden jel arra mutat, hogy a vasi nyomozóknak olyan bűnszervezetet sikerült felderíteniük, amely gépkocsik üzletszerű ellopására, szétszerelésére és az alkatrészek értékesítésére szakosodott.
A nyomozók a házkutatások alkalmával mintegy három teherautónyi bontott alkatrészt és átépített gépkocsit találtak. Mint kiderült, a munkamegosztáson alapuló szervezetben más-más személy végezte az elkötni kívánt autók felkutatását, azok tényleges ellopását, elszállítását, szétbontását és az alkatrészek értékesítését. A hasznavehetetlen alkatrészeket feldarabolták és fémhulladékként értékesítették, több esetben ugyanakkor korábbi tulajdonosának adták el a lopott autót, általában milliós nagyságrendű összegekért. A gyanúsítottaktól a nyomozók a házkutatások során több, speciálisan autófeltöréshez készült szerszámot, valamint az autók fedélzeti számítógépének hatástalanítására szolgáló informatikai eszközt is lefoglaltak.
Megújult az ország: metróvonal- és pályaudvar-felújításra tízmilliárdokat költött az állam Budapesten















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!