Az Európai Unió májusi bővítése – egyes pánikszerű brit aggodalmakkal ellentétben – egyáltalán nem vezetett kelet-európai hordák beáramlásához a szigetországba – számol be terjedelmes cikkében a tegnapi The Times. A lap szerint nem úgy tűnik, mintha bárki is vissza akarna élni a brit szociális háló áldásaival. A két hónap alatt összegyűlt adatokból kiderül, hogy május elseje óta tizennégyezer friss kelet-európai munkavállalót jegyeztek be Nagy-Britanniában.
A Times, hogy nevesítse a statisztikát, megkereste ezen tizennégyezer új munkavállaló egyikét. Ő nem más, mint egy magyar szakács, Ferencz Zsolt, aki barátnőjével érkezett Londonba nem is olyan régen. A fényképpel illusztrált hosszú interjúban a képzett magyar szakács elmondja, hat hetet adott magának, hogy állást találjon, de nem telt ennyi időbe, mert egy munkaközvetítő szinte azonnal segített elhelyezkedni egy londoni étteremben.
Zsolt először egyhetes képzést kapott, azóta heti 46 órát dolgozik, ami Angliában nagyon soknak számít. A magyar fiatalember a londoni Times-nak elmondta: barátnője is talált munkát, egy patikában dolgozik és terveik szerint két évet maradnak Londonban, amíg meg nem tanulják rendesen a nyelvet.
Hungary FM: June, Just the Usual Scenes + Video














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!