A bíróság közigazgatási kollégiuma szerdai ítéletével nem adott helyt a Göncöl Szövetség és a Levegő Munkacsoport keresetének, amelyet a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség másodfokú határozata ellen nyújtottak be. A két szervezet a beadványával az M0-s északi híd környezetvédelmi engedélyének hatályon kívül helyezését szerette volna elérni. A keresetet azonban a bíróság elutasította, így komoly akadály hárult el a híd építése elől.
A bírák a döntést azzal indokolták, hogy a jogszabály értelmében a 90-es évek közepén benyújtott kérelmet a benyújtáskor érvényes jogszabályok alapján kell elbírálni. A panaszos környezetvédelmi szervezetek ugyanis beadványukban azóta született új törvényekre és rendeletekre is hivatkoztak. Kifogásolták a felperesek azt is, hogy a főfelügyelőség nem értesítette az érintett lakosságot, és nem tartottak nyilvános tárgyalásokat az ügyben, ám ezt az alperes cáfolta. A természetvédők mindemellett szakmai kifogásokat emeltek a hídépítés talaj- és környezetvédelmi vizsgálatainak eredményeivel szemben, ám a bíróság kiemelte, hogy a jelenlegi tárgyalás szakmai szempontokat nem, kizárólag jogi problémákat hivatott eldönteni.
Megújult az ország: metróvonal- és pályaudvar-felújításra tízmilliárdokat költött az állam Budapesten















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!