„Én nő, magyar és cigány vagyok”

Járóka Líviát úgy nevelték, hogy teljesen természetes dolog cigánynak lenni. Ez az érzést vitte magával vidékről Budapestre, tanulni Varsóba és Londonba, és most Strassburgba, az Európai Parlamentbe. Ahol ő az egyetlen roma.

A baloldali napilapban Gerold Büchner Határokon túl címmel ír a Járóka Líviáról. „Tsigan” (az eredeti német szövegben szerepel így. K.L.) – kiáltották a gyerekek az udvaron. Ők ezt szitokszónak tartották, de ez Járóka Líviát nem zavarta. Édesapjától megtanulta, hogy büszke legyen a származására.

A határokkal jól kiismeri magát a fiatal soproni képviselő, velük együtt nőtt fel. Nem az országhatárokkal, azok leomlottak, mint a berlini fal. Járóka ismeri Európa belsőkben lévő határait, melyek ősrégiek és még mindig állnak. Amint a láthatatlan sorompók a magyar diszkók előtt, ahova a barátait nem engedték be, mert az ő bőrszínük sötétebb, mint a többieké. Vagy boltok, ahol az őrök követik őket, hogy a körmükre nézzenek. A romák számára még sok az akadály: nehezebben találnak lakást, alig kapnak munkát, s a kórházakban is elutasítják őket. „Gyakorlatilag naponta meg kell küzdeni a rasszizmussal” – mondja Járóka.

Ma Európában tízmillió cigány él, majd másfél millió a májusi EU bővítés óta EU polgár lett. Az európai politikában azonban befolyás nélküliek, s alig észrevehetőek, legfeljebb a néhány lázadó Kelet-Szlovákiában.

Járóka indulása az EP-választásokon ezzel magyarázható. Nem kívánt belenyugodni a szegénység és diszkrimináció ördögi körébe, melyben népének nagy része található. A képzés igen fontos a számára, hiszen őt az a szerencse érte, hogy egy normális magyar iskolába járhatott. „Különben nem lennék most Strassburgban” – mondja. Országában a legtöbb cigány gyereket különleges iskolákba küldik, ahol elszigetelve a többi magyartól, igen gyenge színvonalú oktatásban részesülnek.

Másként mint sok roma, Járóka sohasem törődött bele ezekbe a viszonyokba. Miként azokba a kísérletekbe sem, ahogyan megpróbáltak cigánypolitikát csinálni. „Nincs szükségünk segítőkre, akik megmondják nekünk, mit kell csinálnunk” – mondja.

Ezt követően az olvasó megismerheti Járóka Lívia, a fiatal anya vívódását. Elfogadja-e a Fidesz biztos listás helyét az EP-választásokon, hiszen a cigányoknak még soha sem volt lehetőségük, hogy befolyásolják az unió politikáját. Ezért végül igent mondott.

Az első héten egészen mást várt, először Strassburgban csak bürokráciát és az új posztok elosztását tapasztalta. Senki sem beszélt szakpolitikai kérdésekről. „Igen kevéssé világos, hogy mit érhetek el” – mondja Járóka az irodájában. A dolgok túl lassúak az ő számára, ő egészen más sebességhez szokott. „Ez egy nagy harc” és nem csak Magyarországon, hanem a strassburgi szép új világban is.

Szeret az emberek közelében lenni. Tanárnő szeretett volna lenni, de hamarosan kénytelen volt megállapítani, az egyetemen egyetlen szó sem hangzik el a cigányokról. Járóka új utakat keresett és eljutott Varsóba, Londonba, ahol az antropológiai doktorátusát írta. Két és fél éven át utazott keresztül kasul Magyarországon, hogy a cigányok „változó identitását” kutassa. Megállapította, hogy az emberek önképe a helyzetükkel változik.

Jaróka számára majd minden új. Most van túl az első ülésen, a szűzbeszédén, az első sajtótájékoztatóján. A hónap végén Athénba utazik, hogy segítsen megoldani az olimpiai játékok kapcsán kirobbant vitát: a szervezők szerint a cigányokat ki kell telepíteni, mert állítólag zavarnák a sportesemények látogatóit. Végre belevetheti magát a munkába, tehet valamit az emberekért. Csak amikor a lányára gondol, akit a vele utazó férje gondoz, akkor válik a hangja félénkké. „Én nő, magyar és cigány vagyok” – mondja. Hozzáteszi: hogy milyen sorrendben, az a helyzettől függ.

Forrás: Berliner Zeitung (berlinonline.de/berliner-zeitung/)