EU: 1,2 milliárd dollárt fizet a PM

Az amerikai dohányipari vállalat, a Philip Morris (PM) 1,25 milliárd dollárt, mintegy 1 milliárd eurót fizet az unió és a vállalat között pénteken létrejött megállapodás szerint. Az EU és az óriásvállat peren kívüli megállapodást kötött, és a Philip Morris a megállapított összeggel, amit 12 éven át fizet majd, hozzájárul a cigaretta csempészés elleni küzdelemhez.

MNO
2004. 07. 09. 12:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bizottság 10 tagország támogatásával négy évvel ezelőtt indított pert az amerikai gyártó ellen azon az alapon, hogy a világ legnagyobb dohányipari cége a rivális R.J Reynolds-cal egyetemben összejátszik a csempészekkel, és ily módon kerüli el a vámokat és az adófizetést.

A PM elnöke szerint a pénteken létrejött megállapodás és az „együttműködés nagy jelentőségű lépés a közös ellenség, a csempészés és a cigarettahamisítás ellen”. Nem csak az EU-nak, hanem a cégnek is veszteségeket okozott a hamísított cigarettával folyó és egyre növekvő mértékű csempészés – tette hozzá.

Az EU tagországok, amelyek a dohányzás visszaszorítása érdekében is adókat vetnek ki a cigarettára, százmilliós nagyságrendű bevételektől esnek el a csempészéssel összefüggő adókiesések miatt. (eBroker)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.