Feljelentés a kormányfő beintését rögzítő film bemutatásáért

Büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen a miniszterelnök soproni obszcén beintését filmre rögzítő Sopron TV, mivel engedélye nélkül tette közzé az erről készült képsorokat a Hír TV és a TV2 – tudta meg a Magyar Nemzet.

Magyar Nemzet
2004. 07. 10. 5:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint ismert, Medgyessy Péter a kampány finisében Sopronban „mutatott be” az őt kifütyülőknek. A lap információi szerint a rendőrség már be is idézte kihallgatásra a Hír TV elnökét, Borókai Gábort és a TV2 Napló című műsorának képviseletében Sváby András főszerkesztőt.

A hírt megerősítve Borókai a Magyar Nemzetnek elmondta: őszintén meglepte, hogy a rendőrség, illetve a soproni televízió büntetőügyet kreált a történtekből. Hangsúlyozta, hogy a Hír TV kész lett volna az ilyenkor megszokott összeget megfizetni a felvételért, az erről szóló megkeresést faxon el is juttatták a soproniakhoz. Kérésüket elutasítva a körzeti tévétársaság a kancelláriához irányította a Hír TV illetékesét, azzal, hogy a Miniszterelnöki Hivatal jogosult dönteni a felvétel sorsáról.

Az utóbbi időben egyre több büntetőeljárás indul újságírók ellen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.