Áder János, a Fidesz frakcióvezetője levélben válaszolt Lamperth Mónikának a külföldön tartózkodó választópolgárok EP-szavazásával kapcsolatban – derül ki a Fidesz közleményéből. Mint ismeretes, a belügyminiszter korábban kezdeményezte, hogy a Fidesz frakciója tegyen írásos javaslatot arra vonatkozólag, milyen megoldást tart elképzelhetőnek a külföldön történő szavazás lebonyolításának módjára, annak érdekében, hogy a négypárti tárgyalások folytatódjanak a szükséges törvénymódosításról.
A fideszes politikus levelében rámutat: az elmúlt egy év tapasztalatai szerint választási ügyekben a kormány korántsem bizonyult mindig együttműködésre késznek, ami a további tárgyalásokat semmiképpen sem segíti. – A négypárti tárgyalássorozat során a kormánypártok – elsősorban a sajtón keresztül – folyamatosan megpróbáltak nyomást gyakorolni a Fideszre. A kormány, annak ellenére, hogy nem született meg a négypárti konszenzus, a parlamenti végszavazásig vitte az uniós választásokkal kapcsolatos törvényjavaslatát, holott tisztában volt vele, hogy az előterjesztés nem kapja meg a szükséges, kétharmados támogatottságot. Mindezek után a szavazási kudarcért mind a kormány, mind pedig a kormánypártok a Fideszt tették felelőssé. Ezt követően pedig az immár frakcióvezetői szinten létrejött megállapodás hiúsult meg – írja Áder János.
A frakcióvezető felhívja a figyelmet arra: a kormány áprilisban minden előzetes politikai egyeztetés nélkül nyújtotta be az országgyűlési választások során a külföldön tartózkodó állampolgárok szavazásra vonatkozó törvényjavaslatát, ebben olyan megoldást alkalmazva, amelytől a Fidesz korábban már egyértelműen elzárkózott. – E javaslatát a kormány többszöri kérésünkre sem vonta vissza – lehetetlenné téve ezzel azt, hogy egy négypárti támogatást élvező, új javaslat kerüljön az Országgyűlés elé – teszi hozzá Áder.
A külföldön tartózkodó magyar állampolgárok szavazásával kapcsolatban a Fidesz hangsúlyozza: az országgyűlési választások, illetve a népszavazás során mind bel-, mind külföldön ugyanolyan garanciáknak kell érvényesülnie, vagyis a pártok delegáltjai számára – saját költségükre – lehetővé kell tenni, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok szavazása során is biztosíthassák, illetve ellenőrizhessék a választási törvények betartását. A költségek csökkentése érdekében ugyanakkor alkotmányos megoldást kell találni arra, hogy a pártok delegáltjai olyan külföldön élő magyar állampolgárok is lehessenek, akik esetleg belföldön nem rendelkeznek lakóhellyel. Annak érdekében, hogy minél több külföldön tartózkodó állampolgár számára tudjuk biztosítani a szavazás lehetőségét, lehetővé kell tenni, hogy ne csak a nagykövetségeken, hanem a konzulátusokon is leadhassák szavazataikat – hangsúlyozza levelében a politikus, hozzátéve: a szükséges garanciák hiánya miatt a Szövetség továbbra sem tudja támogatni a számítógépes, illetve a levélben történő szavazás lehetőségét.
- Továbbra is megfontolásra ajánljuk, hogy a kormány mielőbb vonja vissza a már benyújtott törvényjavaslatát, és a beérkezett javaslatok alapján kezdjen új alapokra helyezett négypárti tárgyalásokat – zárja levelét Áder János.
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!