A Cnet értesülései szerint a holland Jelmer Kuperus, olyan kódot állított össze, ami a már javított ActiveX hibát használja ki. A hiba az ActiveX szkript összetevőben levő kiskapu segítségével működik, és a Cnet információi szerint lehetővé teszi még az operációs rendszer összetevőinek módosítását is, így a pénteken kiadott javítás kikapcsolja az ActiveX ilyen funkcióját. Ennek ellenére ez a módszer a jelek szerint mégsem elég hatékony, és bekövetkezett az amitől vélhetőleg a Microsoft is tartott -, hiszen rögtön a biztonsági frissítés kiadásakor közölték, hogy nem ez lesz a végleges megoldás,- és sikerült más módon kihasználni az ActiveX hiányosságát.
Kuperus egyébként júniusban már talált két korábban ismeretlen hibát, és az azokból is leszűrt tapasztalatok alapján kijelentette, hogy több olyan megoldás létezik, ami a kisebb hibákat együttesen használja ki, így sok apró, egyenként nem kritikus minősítésű hibából komoly kockázati tényező alakulhat ki – adta hírül a prim.hu.
Kapu Tibor: A csapat szíve én voltam















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!