Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Polgári Magyarország által szervezett fórumon a civil kurázsi szerepéről beszélt. A pártelnök a rendszerváltozás és az egyén szerepét is boncolgatta az előadáson.
Olyan időket élünk, hogy ha valaki elmondja azt, ami nem tetszik neki, akkor bíróság elé kerülhet, sajtótámadások érhetik, aki nem úgy gondolkodik, mint a kormány és holdudvara, a média befolyásos szereplői, azok ma sokat szenvednek – jelentette ki Orbán Viktor.
Nem elegendő ma már a parlamentben vitézkedni, vagy a pártok élén lovagolni, sokkal inkább a társadalom egészséges ellenálló képességét kell megszerveznünk. Erősítenünk kell egymást, ötleteket kell adnunk egymásnak, és kitartásra kell buzdítani a másikat. Ugyanúgy, ahogy 1989-ben és 90-ben tettük, és éppen úgy, ahogy akkoriban az emberek civil tudata, a független emberi méltósághoz ragaszkodó érzülete hozta meg a rendszerváltást, ez fogja meghozni most is azt a változást, hogy ezek a rosszkedvű idők amiben most élünk elmúljanak a fejünk fölül, és soha többé ne térjenek vissza. A civil kurázsi mai értelme rendkívül fontos, hiszen a polgári értékek védelmét jelenti.
Orbán Viktor szerint a civil kurázsi olyan bátorságot jelent, amikor az ember közben nem válik mártírrá. A Fidesz vezetője hozzátette, hogy a polgári körök megalakulásával Közép-Európa legerősebb közéleti mozgalma jött létre. Ez a legnagyobb dolog, ami az elmúlt esztendők során történt – fogalmazott. Jó esély van a múlt árnyainak legyőzésére, de az is lehet, hogy mindez már megtörtént, csak ez még nem nyilvánvaló a társadalmi élet minden metszetében – szögezte le Orbán.
Forrás: Info Rádió
Hungary FM: June, Just the Usual Scenes + Video














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!