A gyakorlat szerint ugyanis egy országot csupán négy játékos képviselhet, mégpedig azok, akik a legjobb helyet foglalják el a női teniszezőinek világranglistáján. Abban az időszakban pedig, amikor az olimpiai résztvevőket megnevezték, Sarapova még nem volt előkelő helyen. Ráadásul Sarapova még csak „kisegítő pozícióra” sem számíthat, hiszen azt már Vera Zvonareva foglalta el.
Sarapova jelenleg a nyolcadik helyet foglalja el a világranglistán, ám Jelena Dementyeva a hatodik, Anasztaszija Miszkina pedig a negyedik helyen áll.
A nemzetközi szövetség nem hajlandó újra átírni a listát, hiszen a nyári játékok már augusztus 13-án megkezdődnek, és az illetékesek arra hivatkoznak, hogy már nem érnek rá a szükséges dokumentumok megváltoztatására.
A szövetség egyik képviselője szerint a helyzet rendkívül kellemetlen, ám biztos benne, hogy az orosz csapat Sarapova nélkül is erős lesz, hiszen jó képességű jétékosok alkotják.
A 17 éves sporoló a hírek szerint nem örült a bejelentésnek és sértve érzi magát, hogy wimbledoni eredményei után nem juthat ki az olimpiára.
Sarapova azonban a Buenos Airesben megrendezendő Davis-kupa mérkőzésre sem mehet, hasonló okok miatt. Szomorkodnia azonban így sem kell, hiszen a közeljövőben játszhat az Egyesült Államokban esedékes World Team Tennis Pro League versenyen Anna Kurnyikova ellenfeleként.
Mindketten amerikai színekben lépnek fel: Sarapova a Newport Beach Breakers-t, Kurnyikova pedig a Kansas City Explorers-t képviseli – olvasható az utro.ru-n.
Borulhat a boszniai szerb voksolás eredménye















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!