Szalai Ádám a VfB Stuttgart legfiatalabb légiósa

Talán kevesen tudják, de Szélesi Zoltán mellett még egy Újpest-játékos költözött a mostani átigazolási időszakban Németországba. Szalai Ádám, az Újpest FC U17-es csapatának játékosa tavaly próbajátékon vett részt a VfB Stuttgart csapatánál, s elnyerte a klub szakmai vezetésének tetszését – olvasható az ujpestfc.hu-n.

MNO
2004. 07. 09. 9:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szóbeli megállapodásból tavaszra szerződés lett, amelynek értelmében Ádámnak szombaton kellett jelentkeznie a sváb egyesületnél, amelynek felnőtt csapatában szerepel Szabics Imre, a magyar válogatott csatára is.

Szalai Ádámnak nem sok időt hagyott az akklimatizálódásra edzője, Rainer Adrion, aki igen kemény programot állított össze az elmúlt hét végére. A délelőtti 2 és félórás labdás edzést mindkét napon 15 kilométeres futás követte, vasárnap azonban nem sík pályán, hanem hegyi szakaszon kellett bizonyítaniuk alkalmasságukat az amatőr keret tagjainak.

A 17. életévében járó játékost ifj. Laczkó Mihály FIFA-licences menedzser kísérte el Stuttgartba, aki elmondta: annak ellenére, hogy profi és amatőr csapat edzője, Felix Magath és Reinhold Fanz sem dolgozik már a klubnál, a klubmenedzsere kijelentette: Ádámot nem a két szakember, hanem a klub szerződtette. Joachim Schneider hangsúlyozta, hogy Ádám különösen büszke lehet magára, hiszen a Stuttgart történetének legfiatalabb légiósa.

Edzője, Rainer Adrion pedig kiemelte, annak ellenére, hogy 3-4 évvel fiatalabb a többieknél, Szalai jól bírja a „kiképzést”, ami a terheléses vizsgálat eredményeiből is kiderül.

Természetesen Szabics Imre is beszélgetett a klub új játékosával. A válogatott csatára bátorította Ádámot, s megerősítette, már hallotta a klubnál, hogy nagy tehetséget igazolt Magyarországról a Stuttgart. Szabics Imre „megnyugtatta” Ádádmot: miután a VfB-hez igazolt, egy hónapig azt sem tudta, hol van. Pedig ő már felnőtt játékosként érkezett…

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.