Először 40 dollár felett az OPEC-olajkosár

Az OPEC bécsi titkárságának keddi közlése szerint hétfőn először haladta meg a 40 dollárt az OPEC hét nyersolajfajtából álló olajkosarának ára: a mutató 40,4 dollár lett a pénteki 39,67 dollár után.

MNO
2004. 08. 10. 11:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az OPEC elnöke korábbi üzenetével ellentétesen nyilatkozott a múlt szerdán és közölte, hogy ha szükséges, akkor a kartell termelőinek még van lehetősége kapacitásainak napi 1-1,5 millió hordós növelésére, mégpedig gyakorlatilag haladéktalanul – adta hírül az eBroker.

Purnomo Yusgiantoro korábban azt mondta, hogy az OPEC termelési lehetőségeinek határaihoz érkezett. Most viszont azt nyilatkozta, hogy a tagországok a megnövekedett jövőbeni kereslet kielégítésére termelésük növelését tervezik, egymillió hordós többletmennyiséget még az év végéig biztosítanak.

A keddi nap folyamán csökkent a szabadpiacon az olaj ára: a nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, szeptemberi határidőre kedden dél körül hordónként (159 liter) 44,63 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS jegyzésében, 24 centtel olcsóbb a hétfői New York-i zárónál.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciatípus a legközelebbi, szeptemberi határidőre ugyanakkor hordónként 40,65 dollár volt a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE), 91 centtel olcsóbb a hétfői zárónál.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.