A padéi Komáromi Lászlót felpofozták Csókán. A hír csak egy „és akkor mi van” kijelentést érdemelt volna, ha Komáromi László nem magyar, ha nem lenne a VMSZ tagja, ha nem egy szerb rendőr pofozza fel… ha Kasza József, Pál Sándor, Ágoston András és a többiek március óta nem azt ismételgetnék, hogy a magyarok veszélyeztetve vannak a Vajdaságban, azért hogy az anyaországuknak kelljen őket megvédenie, s mivel az anyaország most már az EU tagja, így az Uniónak is… (…)
Még ha a Vajdasági Magyar Szövetségből senki sem fog elutazni Washingtonba, a pofonról minden bizonnyal szót ejt majd Szili Katalin, a magyar parlament elnök asszonya, aki azt is mondta, hogy nagyon szívesen ellátogatna a szerb képviselőházba, hogy ott érdeklődjön a Vajdaságban élő nemzettársai sorsáról. Itt és most kell visszagondolnunk arra a legendára, amely arról szól, hogy Szerbia (ebben az időben a hivatalos Szlobodan Milosevics) megakadályozhatta volna, hogy a koszovói albánok ügye az amerikai Kongresszus elé kerüljön. Aprópénzt kellett volna adni valamilyen lobbinak. Takarékoskodtak akkor, vagy sem – esetleg az emberi gyarlóság játszott közre, most már mindegy: a koszovói albánok a Kongresszus feljegyzéseire kerültek. A többi már valóság. (…)
Hogy a hivatalos Budapestnek és Washingtonnak mi lesz a következő lépése, arról a szerb-montenegrói külügyminisztérium jegyzékéből lehet következtetni: „Magyarország már évtizedek óta, kisebb-nagyobb intenzitással számos bilaterális kapcsolat fejlesztésének feltételeként kezeli a saját határain túl élő kisebbségét. Azokban a helyzetekben, amikor bármiféle incidensekre került sor a magyar kisebbséggel kapcsolatban, a Magyar Köztársaság azokat politikai eszközként kezelte államunkkal szemben”. A Magyar Köztársaság elnöke, Mádl Ferenc világosan fogalmaz: „értékelem a szerb fél ígéreteit, hogy megfékezik az etnikai incidenseket”, majd hozzáteszi, hogy „az emberi és kisebbségi jogok többé nemcsak belpolitikai kérdések”, s végezetül ezt mondja: „az európai alkotmányban ugyancsak megemlítik a kisebbségeket” (ahová éppen a Magyar Köztársaság követelésére került be). (..)
A szerb belügyminisztérium jelentése szerint – melyet szétosztottak a Szerb Köztársaság képviselőházának biztonsági és belpolitikai bizottságának múlt pénteki szabadkai ülésén (szeptember 10-én) –, Kasza bejelentést tett, hogy május 26-án Szabadkán öt szerb megvert egy magyart, csak azért mert magyar. A rendőrség azt állítja, hogy bebizonyította, hogy nem ez volt a verekedés indoka, s ugyancsak cáfolta Kasza azon állítását, hogy április 23-án Újvidéken „Öljük meg a magyarokat!” felirat jelent volna meg. A Belügyminisztérium azt is állítja, hogy Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének, a szerb parlament elnökéhez – Predrag Markovicsnak címzett kijelentései is pontatlanok. Abban a jelentésben szerepelnek olyan „esetek, melyek meg sem történtek” (a május 2-ai törökkanizsai sírrongálásokról van szó – a szerk.)
És mi van akkor, ha Kasza és Józsa tévedtek! Hát nem támadott meg három szerb június ötödikén két magyart Temerinben – verték és nemzeti alapon sértegették őket, hát Milan Pupovac február 29-én a Casablanka kávézóban nem ordította, hogy „Mit akarnak a magyarok itt? Mindet lemészárolom!”, hát április másodikán a szerbek nem törték be a hódsági katolikus templom üvegeit, hát nem döntötték le a szerbek az újvidéki, bácspalánkai, zombori katolikus temetőben a sírokat, hát nincs a Vajdaságban felirat a „magyarokat a jég alá!”, „halál a magyarokra!”, „lemészárolunk benneteket” tartalommal…?
Persze, verték a szerbeket is, rombolták az ő temetőiket is, találkozót adtak maguknak a honvédek (magyar változata a Lyotics féléknek – a szerk.) a Magyar Szóban, falfirkákat pingáltak azzal a felhívással a magyaroknak, hogy emlékezzenek arra a napra, amikor Trianonban Magyarország elvesztette területének kétharmadát, amibe beletartozik a Vajdaság is, vagy ahogy a magyarok mondják: „Délvidék”, a Hatvannégy vármegye ifjúsági mozgalom újra propagálja a „Délvidék”, Erdély és Szlovákia bizonyos részeinek az újraegyesülését az anyaországgal, a szabadkai Szerb Nővérek épületére felírták, hogy „Talpra magyar, ez itt a haza!”… De a kormánynak, elsősorban a szerbiainak, de még az államközösséginek is fontosabb volt, hogy lehalkítsa a meséket a magyarok különleges veszélyezettségéről, hogy meggátolja, hogy ez a mese túllépjen az ország határain, hogy a kormány úgy mutatkozzon be, mint az itt élő magyarok védelmezője. (…)
A magyar politikusok azt hiszik, hogy a rendőrség hatékonyabb lenne, ha legalább annyi magyar lenne a kötelékében, amennyi a magyarok százalékos aránya a vajdaságban – 15 százalék. „De, a magyarok nem akarnak rendőriskolába járni, és nem lehetsz a rendőrőrs parancsnoka iskolai végzettség nélkül”, mondja Milorad Mircsics radikális képviselő, a szerb parlament biztonsági bizottságának elnöke, s emlékeztet arra, hogy a temerini rendőrfőnök magyar, s éppen ott van annyi etnikailag motivált összetűzés.
Kostunica és a többiek. A többiek úgy dolgoztak, hogy a Föderáció palotájában azt mondják, hogy a mi nagykövetünk nem Belgrádban tudta meg, hogy a VMSZ képviselőinek a nyár közepén az amerikai Kongresszusban lett volna jelenésük. Maradt Raszim Ljaljics, a föderáció kisebbségügyi minisztere, aki a rendőrségi jelentéssel megkereste budapesti kollégáját, hogy meggyőzze arról, hogy nincs ok a vajdasági incidensek nemzetközi szintérre vitelének. Meggyőzni ugyan nem győzte meg, de a szerb kormányból származó források szerint Kostunicának sikerült Solanát meggyőznie arról, hogy Koszovó, Montenegró, Hága összes agóniája mellett, a legkevésbé van szüksége az etnikai motivációkkal terhelt vajdasági összetűzésekre. Kostunica Solana szemében annyira meggyőzőnek tűnt, hogy az európai parlament ülése előtt ez utóbbi elbeszélgetett a szocialista internacionáléhoz tartozó régi ismerősével, a magyar külügyminiszterrel, Kovács Lászlóval.
A nyár közepén Kostunica a magyar kisebbség képviselőivel is tárgyalt, de Újvidéket, Temerint és Szabadkát hat hónappal Kasza meghívása után látogatta meg. És… és kikerülte, hogy találkozzon Kaszával, a legerősebb vajdasági magyar párt vezetőjével, aki sokszor ellenezte Kostunica politikáját, de nem kerülhette ki, hogy valaki a magyarok közül – akivel találkozott – a szemébe mondja, hogy a vajdasági magyarok nem támogatják.
Ha Kostunica ellenőrzése alatt akarja tartani a vajdasági nemzetek közötti incidensek meséjét, továbbra is tárgyalnia kell Budapesttel és Brüsszellel, de Kaszával és Washingtonnal is. Lényegében, nagyon jó lett volna, ha Ivan Vujacsics, Szerbia-Montenegró washingtoni nagykövete már elmagyarázta volna a lobbi csoportoknak és a kongresszus tagjainak, hogy mi is történik a Vajdaságban.
origo.hu
Ezek az árulkodó jelek mutatják, hogy Magyar Pétert nagyon érzékeny pontján érinti a bennfentes kereskedés ügye
