Talán tényleg nem kéne komolyan venni. Mert tényleg komolytalan. Mármint ez az egész, immár „őrületszerű megzavarodás” a magyar–szerb viszonyokban. És nem kéne komolyan venni a szerb sajtó egy részét sem, azt, amelyik a viszályt gerjeszti. Mert tényleg mindössze „részről” van szó, konkrétan egyetlen hetilapról, nevezetesen: a Nedeljni Telegrafról (NT). Ez a szerb sajtófragmentum valóban elhanyagolható lenne, de sajnos, nem az. Mert öles címoldali betűit pontosan azok olvassák, akiknek írja, és akiknek száma a jelek szerint egyáltalán nem elhanyagolható. És mert ebben a pattanásig feszült, érzékeny helyzetben egy pislantás, vagy – mint ahogyan azt a legutóbbi topolyai eset is mutatja – egy mosoly is hullámveréshez vezethet.
Az NT legfrissebb számának címoldala például (talán véletlenül – vagy nem?) a radikális Milorad Mirèiæ, a szerbiai parlament közbiztonsági bizottsága elnökének szájából valósággal ordítja: Magyarok és horvátok vásárolják fel a Vajdaságot! És figyelmeztet: az állam ezt hallgatólagosan jóváhagyja. Olybá tűnik, az üzenet világos, és magát, az egyébként terjedelmes cikket már el sem kell olvasni… Én viszont érdemesnek találtam elolvasni, és most dióhéjban elmesélem, mire jutottak az NT „tényfeltáró” riporterei, mindenekelőtt a fent említett parlamenti közbiztonsági bizottság elnöke révén. Ők persze az egészet nem állítják, a feltételes módot mindenütt tisztességesen feltüntetik, nehogy már szó érje a ház elejét…
A cikkben Milorad Mirèiæ „taktikai fontosságú, felbecsülhetetlen értékű határmenti területek” magyar és horvát részről való felvásárlásáról, valós és fiktív tulajdonosokról, és – ami szerinte a legfontosabb – „külföldi hírszerző szolgálatok beszivárgásáról” beszél. Hiszen erre figyelmeztetett már a BIA meg az egykori rendőrminiszter, Du¹an Mihajloviæ is. Tehát: idő- és dollármilliomos magyar és horvát businessman-ek fogják magukat és felvásárolják a horvát és magyar határmenti övezetekben található összes (egyébként parlagon heverő) földterületet. És teszik ezt szerfelett ravasz módon, látható és láthatatlan felvásárlók segítségével. Céljuk pedig: külföldi hírszerző szolgálatok beszivárogtatása, és a szerb területek fokozatos visszahódítása. És mindezt a jelenlegi állam-, kormány és hatósági szervek bután és tétlenül nézik, mint akik nem is Szerbiában, hanem valami moziban vannak!
A szemfüles, háttér- és titokfeltárásra mindig kész NT-riporterek persze nem elégedtek meg Mirèiæ magabiztos állításával, hanem – jó újságírókhoz méltó módon, konkrét bizonyítékok után kutatva – elmentek Törökbecsére, ahol kiderítették, hogy egy bizonyos Slobodan Mik¹iæ nevezetű újvidéki üzletember, a Bacchus (az ókori görög és római mitológiában: a vidámság és a bor istene) nevű, a híres Suza (könnycsepp) névjeggyel ellátott, pálinkát forgalmazó cég tulaja 2001-ben hitelügyletbe keveredett a törökbecsei Sokolac mezőgazdasági birtokkal, és saját bevallása szerint tönkrement. És kiket hibáztat ezért? Természetesen a külföldi felvásárlókat, azok között is természetesen a magyarországiakat, akiket azzal vádol, hogy szándékosan juttatták a birtokot a tönk szélére, mert így megmaradt nekik a puszta termőföld.
Hogy Sokolacnak miért van kiemelkedő jelentősége? Azt újra csak Milorad Mirèiæ magyarázta meg. Mint mondta: földrajzi helyzeténél fogva, „mert a Bánátotot köti össze a Bácskával”. És a „szakadár propagandát kifejtő” 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom által megrajzolt térképen ott a határ…
Mirèiæ azzal zárta mondandóját, hogy neki, mint tősgyökeres újvidékinek, tulajdonképpen semmi baja a magyar szomszédokkal. Kivéve azt a néhány falfirkát… Példának okáért barátja, egy temerini „rendkívül szorgalmas és kedves” magyar szobafestő esetét hozta fel, „akinek keresztül-kasul össze-vissza maszatolták és firkálták a házát, mire kiderült, hogy csupán a gyerekek játszottak. Az újságok azonban napokig csak erről írtak. Megjelenik egy ártatlan irka-firka valamelyik ház falán, amit aztán kikiáltanak nemzeti színezetű incidensnek!? A földterületek kiárusításáról meg hallgatnak.” Hát ebből elég. A következtetéseket az olvasóra bízom. Nem a mosoly országában élünk, az biztos…
Szólnék viszont valami (látszatra) másról. Mindössze egy héttel korábban ugyanez a Dnevni Telegraf kétoldalas képes riportban méltatott egy szerb üzletembert. Az öles betűk ezúttal az egyik leggazdagabb vajdaságiról, a szerb alkoholkirályról, a szabadkai Simex és a csókai borgazdaság (itt is Bacchus?) tulajdonosáról, arról a szabadkai Dragan Simoviæról sikítoztak, aki a felvásárolt vajdasági cégek számában a rekordot tartja, és aki pénzén „nem luxusautókat, hanem tönkrement gyárakat” (ezideig kilencet) vett magának. A szemfüles NT-riporterek tehát ezúttal egy sikeres szerb businessmannél jártak, aki egy csöppet sem hullatta könnyeit a „határmenti övezetek” idegen felvásárlóinak gazsága miatt, hanem elmondta: a Szabadkai TV-ért 100 ezer eurót fizetett. Valószínűleg azért, mert rendelkezett azzal, amivel mi nem: pénzzel!
Miért nem vásárolja ő fel a vajdasági termőföldeket? Miért nem védi meg ő, mint az egyik legmódosabb vajdasági, a szerb határokat az „idegen betolakodóktól”? Ki tudja? Az egyik lehetséges válasz erre a kérdésre az, hogy talán nincs érdekében. A másik, hogy tudja: a vajdasági, határmenti telkek felvásárlásával még nem vette meg Vajdaságot.
A Vajdaság felvásárlásáról szóló Mirèiæ-féle dajkamese ezek szerint – ismételten csak – valami másra jó. Lehet, hogy a „balkáni fenevad” életben tartására? De: Mirèiæék és a szemfüles NT-riporterek még nem tudják, hogy a „balkáni fenevad” már nincs az élők sorában. Kinyomta belőle a szuszt – a határok nélküli Európa.
Akkor hát: ki vásárolja fel Vajdaságot?
origo.hu
Brüsszel vs. Magyarország: már több mint 40 ezren követelik Magyar Péterék távozását
