2004. november 12-én, a Magyar Állandó Értekezleten részt vevő határon túli magyar szervezetek, valamint a Fidesz és az MDF közös nyilatkozatot fogadtak el a kettős állampolgárságról. Ebben az aláírók kinyilvánították azon akaratukat, miszerint sikeres népszavazás esetén felkérik a magyar Országgyűlést, hogy a nemzetközi példákat követve, és a magyar költségvetés realitásait figyelembe véve olyan magyar állampolgársági jogszabályt alkosson, amely egyszerre garantálja a határon túli magyarság szülőföldön való megmaradását és az akadálytalan kapcsolattartást az anyaországgal – áll a Fidesz frakcióelnökségének közleményében.
Ezenkívül a Máért résztvevői, a kormánypártok kivételével, felkérték a magyarországi választópolgárokat, hogy a december 5-ei népszavazáson minél nagyobb számban vegyenek részt, és mondjanak igent a kettős állampolgárságra. A Magyar Állandó Értekezleten megfogalmazott nyilatkozatot a 16 résztvevő közül csak a szocialisták és a szabad demokraták nem látták el kézjegyükkel, semmibe véve így a határon túli magyar szervezetek álláspontját is – tartalmazza a közlemény.
Úgy tűnik azonban, hogy a kormánypártokat lelkiismeret-furdalás gyötri, s emiatt kardoskodtak a mai négypárti egyeztetésen, az egyébként minden előzetes egyeztetés nélkül előterjesztett politikai nyilatkozat elfogadása mellett. A tervezet azonban már sem az állampolgársági törvényről, sem a népszavazási kérdés igenlő támogatásáról nem ejtett szót. Ezt az őszintétlen és kétarcú magatartást azonban, amely szembe megy a Máérten 14 szervezet által elfogadott nyilatkozattal, a Fidesz elfogadhatatlannak tartja – teszik hozzá.
Az pedig valóban elgondolkodtató, hogy a mai nyilatkozat-tervezetet az MDF terjesztette elő, aki maga is aláírta a Máért ezzel ellentétes állásfoglalását – olvasható a frakcióelnökség közleményében.
Marton Nagy: Brussels Is Banking on Toppling of Hungarian Government















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!