A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának Médiaszekciójának szerkesztőségünkhöz eljutatott közleménye szerint a Magyar Televízió a kettős állampolgárságot támogató és a kormánynak az egyházi oktatási intézmények finanszírozásával kapcsolatos álláspontját elutasító véleményeket nem engedi adásba. Az elmúlt napokban az MTV vezetése törvénysértő módon súlyosan korlátozta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház, és a Professzorok Batthyány Köre véleménynyilvánításának szabadságát. A demokratikus közvélemény megdöbbenését tovább fokozza, hogy az MTV elnöke, Rudi Zoltán nemhogy elnézést kérne az érintettektől a diktatúra éveit idéző cenzúra alkalmazása miatt, hanem kiáll a jogsértő magatartás mellett – olvasható a közleményben.
A Szekció elfogadhatatlannak tartja, ugyanakkor a jelenlegi közállapotok ismeretében nem csodálkozik azon, hogy a Magyar Televízió vezetői azt hiszik, nyugodtan alkalmazhatnak a kormány céljai érdekében cenzúrát. Azt hiszik, bármit megtehetnek a kormány, a kormánykoalíció érdekeinek védelmében. Nekik már tényleg csak a pénz beszél – emeli ki közleményében a Fidesz Kulturális Tagozatának Médiaszekciója.
A 2002-es kormányváltás után a hatalom első dolga az volt, hogy anyagilag a kormánytól tette függővé és így kiszolgáltatottá közszolgálati csatornákat, köztük a Magyar Televíziót. Így, ha Rudi Zoltán nem teljesíti Gyurcsány Ferenc minden szeszélyét, akkor nem jut pénzhez. A kormány pedig a jövő évi költségvetésből újabb milliárdokat kíván juttatni az adófizetők pénzéből a csőd szélén álló MTV-nek, többek között egy jogellenesen elindítani kívánt, a kormánynak anyagilag kiszolgáltatott hírcsatorna üzemeltetésére. A Magyar Televízió jelenlegi vezetésének léte, anyagi biztonsága és jövője függ attól, hogy a legteljesebb mértékig ki tudja-e szolgálni a kormány igényeit! Ezért hallgatja el a köztévé a kettős állampolgárság támogatóinak véleményét, ezért folytat közpénzen a köz, azaz Magyarország polgárainak legalapvetőbb érdekeit sértő, kizárólag Gyurcsány Ferenc és üzleti körének céljait képviselő kormánypárti propagandát. Az MTV-ben napjainkban tapasztalható, közpénzen folytatott, súlyosan törvénysértő médiamanipuláció egy demokráciában elfogadhatatlan, és joggal vívja ki pártállástól függetlenül minden demokratikusan gondolkodó ember tiltakozását – olvasható a közleményben.
A Szekció felszólítja a Magyar Televízió elnökét Rudi Zoltánt, hogy azonnali hatállyal szüntesse meg a műsorok cenzúrázását, engedje dolgozni a Magyar Televízió műsorkészítőit. A Szekció felhívja továbbá az MTV vezetését, kuratóriumi elnökségét, hogy állítsák helyre a köztévében a törvényes rendet. Tegyék lehetővé, hogy a kormánytól, kormánypártok mostani álláspontjától eltérő gondolkodású emberek és szervezetek álláspontja is a megfelelő súllyal jelenhessen meg a köztelevízió műsoraiban – fogalmaz közleményében a Szekció.
Marton Nagy: Brussels Is Banking on Toppling of Hungarian Government















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!