A Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében felszólítja az Országos Rádió és Televízió Testület vezetőit, a Magyar Televízió csonka kuratóriumi elnökségét és az Országgyűlés kulturális bizottságának tagjait, hogy kezdeményezzenek vizsgálatot a Magyar Televíziónál azokban az ügyekben, amelyek felvetik a cenzúra gyanúját.
Több történelmi egyház szerint az MTV szerkesztői önkényesen kivágnak olyan részeket vallási műsoraikból, amelyek a kettős állampolgárságról szólnak. Amennyiben ez így történik, a MEÚSZ szerint megvalósul a cenzúra. A rendszerváltás nagy eredménye volt, hogy a közszolgálati médiumoknál megszüntették az előzetes lehallgatásokat és megnézéseket, ehelyett a felelős szerkesztés elve érvényesült, ami kizárja a cenzúrát, hiszen a műsorkészítők vállalják műsoraik tartalmáért a felelősséget, egy-egy intézmény vezetője pedig csak utólag léphet fel, ha valamilyen törvénysértést vagy szakmai hibát tapasztalt – fogalmaz közleményében a MEÚSZ elnöksége.
Az egyházi műsorok megkurtítása jogilag is aggályos, hiszen az egyházi műsorok tartalmáért kizárólag az egyházak felelősek a közszolgálati médiumok és az egyházak között született szerződések szerint. Tartalmilag is hibás a döntés, hiszen a kettős állampolgárságról szóló népszavazás nem pártpolitikai, hanem nemzeti és lelkiismereti ügy és ez a MEÚSZ álláspontja szerint akkor is így van, ha egyes pártok – eléggé el nem ítélhető módon – ebből a témából is igyekeznek napi politikai tőkét kovácsolni. A MEÚSZ szerint mihamarabb el kell kezdeni vizsgálni a Magyar Televíziónál, hogy van-e cenzúra és megfélemlítés, mert néhány hete megjelent egy könyv, amely dokumentumokat hozott nyilvánosságra arról, hogy az Éjjeli menedék riportalanyainak gondolatait rendszeresen megnyirbálták felsőbb parancsra. A műsorkészítőket pedig kirúgták, amióta megjelent a könyv ahelyett, hogy kivizsgálnák a benne foglaltakat – olvasható a közleményben.
Marton Nagy: Brussels Is Banking on Toppling of Hungarian Government















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!