A jogszabály nem utal arra sem, más elbírálás alá kell-e esnie annak,
aki saját állatát bántalmazza, mint aki a másét. Hiszen aki a szomszéd
macskáját lövi agyon, az nemcsak egy állat életét oltja ki, hanem súlyos
érzelmi károkat is okoz a szerencsétlen állat gazdájának. – A nem anyagi
kárt a polgári bíróságon lehet érvényesíteni. Ide fordulhatnak azok is,
akik a megkínzott állat gyógyítási költségét, illetve az elpusztult kutya,
macska tartási költségét vagy vételi értékét szeretnék megkapni. Aki azonban
csak a polgári peres utat választja, és nem tesz rendőrségi feljelentést,
az ne számítson arra, hogy a tettest felelősségre vonják – tette hozzá
Deczki László, aki beszámolt arról is: jelenleg több polgári peres ügyük
is van, egyik milliós kategóriájú. – A büntetőeljárás sok kellemetlenséggel
jár, polgári ügyben azonban nehezebb bizonyítani a kárt, hiszen a felperesnek
nem áll rendelkezésre rendőri apparátus – mondta az ügyvéd. Előfordult,
hogy a bíróság ilyen esetben megítélte a kért összeget: ez az állatorvosi
költség, 53 ezer forint volt.
A felelősségvállalás a legfontosabb



















